Az alábbi cikket Szám Dorottya, az FFEK csoport munkatársa küldte. A csoport munkájáról bővebb tájékoztatást ezen a webcímen érhettek el: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.htm
PARADIGMAVÁLTÁS
I. rész
Ebben az írásban az éghajlati válság és az erőforrás-válság kezelésre fogok javaslatokat adni, különös tekintettel a mezőgazdaságra illetve az élelmiszer-ellátásra. E két válság hatása világméretű, megoldásához így nem elegendőek a nemzetállami szintű erőfeszítések, nemzetközi együttműködésekre és politikai támogatottságra van szükség. Ezért nem csak a hazai törekvésekről lesz szó.
Mindemellett példákon keresztül szeretnék rámutatni arra, hogy a globalizáció és a folytonos gazdasági növekedés modellje miért nem ad választ az erőforrás-válság kihívásaira és milyen szemléletváltásra van szükség helyette. Végül olvashatunk egy rövid történetet arról, hogyan sikerült Kubában önfenntartóvá tenni a mezőgazdaságot olaj, vegyszerek, műtrágya és gépesítés hiányában.
„Válaszúthoz érkeztünk. A világ, és Magyarország fenntarthatatlan állapotba került, és el kell döntenünk: vagy mi építjük le a mesterséges világunkat, vagy a természet fogja. De az utóbbi keservesebb lesz. Történelmünk olyan korát éljük, amikor mindennél nagyobb szükség van az összefogásra, együttműködésre, megfontolt terv kidolgozására és végrehajtására fennmaradásunk érdekében. Ez lesz az első és egyben utolsó legnagyobb háború, amelyet nem nemzet vív majd nemzet ellen, hanem az egész emberiség a tetteinek következményei ellen. A válság egyaránt fogja érinteni a döntésektől távol lévőket és a hatalomgazdákat. A hatalomgazdák láncai már lazulnak, mert ők is tudják, hogy ez az utolsó tánc. Danse Macabre. Haláltánc [...]
Ha a jelenlegi helyzetet röviden jellemezni akarjuk, akkor azt kell, hogy mondjam, a huszonnegyedik órában vagyunk. Nem a tű hegyén táncolunk, arról már leestünk, csak még nem tudatosítottuk magunkban. Bár a szükséges technológia már rendelkezésünkre áll, nincs elég időnk ahhoz, hogy végrehajtsuk azokat a kulcsfontosságú feladatokat, amelyekkel az emberiség egyre növekvő nyersanyag- és élelmiszerigényeit a jövőben is ki tudjuk elégíteni [...]
Most, az utolsó felvonásban, újra leosztják a kártyákat. Most megadatik az esély, hogy Magyarország újból nagyhatalmi státuszba kerüljön. Eljött az a történelmi pillanat, amikor újrarajzolható a világtérkép. Immár nem a pénzmonopóliumok fogják meghatározni a nemzetállamok világhatalmi pozícióit, hanem a nyersanyagtartalékaik és a természeti erőforrásaik. Előbb a kőolaj, kőszén és földgáz, majd ezek kifogytával a termőterületek, az ivóvíz, és mindazok a megújuló energiaforrások, amelyeket addig sikerül rendszerbe állítani.”
/Részlet XY vezető magyar politikus 2012-ben elhangzott beszédéből/
Lokalizáció
Ha még nem alkották volna meg a lokalizáció gazdaságtani fogalmát, mint a globalizáció ellenpárját, akkor ezt én most megteszem. Innentől kezdve a lokalizáció alatt értsük: a hagyományos népi, nemzeti, nyelvi, természeti különbségek és változatosság megőrzése, a tudományos, műszaki és gazdasági fejlődés korlátozása, a pénzhatalmi és közhatalmi ügyek helyi, önrendelkezésen alapuló intézése. Ahol a fejlődés az önszervezéshez, az önrendelkezéshez, valamint az önfenntartáshoz szükséges mértékig korlátozott.
Miért szükséges „lokalizálni”?
A Cool It! c. írásban[i] kitértem arra, hogy milyen társadalmi-gazdasági változásokat fog magával hozni az erőforrás-válság. Most ezt röviden összefoglalom.
Kiindulási pontunk egy alaptétel, amely szerint a Föld véges erőforrásai ki fognak merülni. A Föld népessége növekszik és emellett az is igaz, hogy az idő előrehaladtával egyetlen ember szükségletei is nőnek. Ugyanakkor a Föld erőforrásai végesek. Ezért szükségképpen elérünk egy olyan pontot, amelyen túl az igények kielégítése tovább már nem lehetséges.
Az ősmaradványi erőforrások (kőolaj, földgáz, kőszén stb.) esetében ez a kitermelés tetőzését jelenti. („peak oil”, „peak natural gas”, „peak coal”) A Föld élelmiszer- és ivóvízkészletének esetében a rendelkezésre álló mennyiség fogyását ill. a termőföldek - műtrágyázás következtében való kimerülése miatt – terméshozamának csökkenését. A ritkaföldfém-bányászat esetében szintén elértük a kitermelés tetőzését, amely a mikroelektronikai (háztartási és ipari elektromos berendezések gyártása) ipart fenyegeti.
Az atomenergiához – amely a világ energiafelhasználásának második legnagyobb részét teszi ki az ősmaradványi energiaforrások után - szükséges legfontosabb nyersanyag, az urán esetén ugyancsak elérjük a kitermelés tetőzését. („peak uran”) A Föld foszfát- és káliumkészletei ugyancsak végesek, előbbi tetőzése már bekövetkezett. („peak phosphate”[ii], „peak calium”).
Világméretű talajkimerülés is várható, amit a műtrágyázás okoz. („peak soil”) Mindezek közül a legégetőbb probléma az ősmaradványi erőforrások kimerülése, amelyek a jelenlegi energiatermelés 87 %-át biztosítják, és amelyek nélkülözhetetlenek a magasan fejlett technikai civilizációnkhoz. A kimerülés pedig nem egy sci-fibe illő távoli jövőt veszélyeztet majd, hanem a napjaink emberét. Valamennyi ősmaradványi erőforrás kitermelésének tetőzése 2005 és 2020 közé tehető. A tetőzést követően a kitermelés a természet törvényei szerint csökkenni fog.
Ezen gazdasági változások közül az egyik legfontosabb a kőolajcsúcs, mert az ősmaradványi energiahordozók közül a kőolaj az egyik legjelentősebb. (Az EROEI itt a legnagyobb.) A kőolaj-készletek fogyásával csökken a kitermelő országok exportja, szűkül a piac, de közben az igények és ezzel együtt az árak nőnek. Egy közgazdasági ollóval találjuk szemben magunkat.
Az árnövekedés begyűrűzik az élelmiszerárakba a termelési, szállítási és előállítási költségeken keresztül. A mezőgazdasági gépekhez használt gázolaj drágul, a közúti szállítás is – legalább a kikötőkig – gépkocsikkal történik, ami ugyancsak rárakódik a végső árra. Arról nem is beszélve, hogy a műtrágyagyártás fontos alapanyagai szintén ősmaradványi energiahordozók, valamint maga a gyártás is energiaigényes, ősmaradványi energiaforrásokat vesz igénybe.
A fenti folyamatok következtében megnehezül a közlekedés, és ezáltal meggyengülnek a nemzeteken átívelő kereskedelmi ellátó-szolgáltató láncok. A nemzetállami törekvések nagyobb szerepet kapnak, legyen szó élelmiszer- vagy energiaellátásról. A hangsúly a helyi termelésre és gyártásra helyeződik át. Az épp időben ("just in time") gazdasági elv helyett a fenntarthatóságra kell törekedni. Szállítás helyett tárolás.
Az egyik legfőbb alapelv,
hogy a közművek döntő része állami tulajdonban legyen, központi felügyelet és irányítás alatt, mert ezek az állam számára olyan szuverenitási javakat jelentenek, amelyek jelentősége az erőforrás-válsággal csak kiéleződik. (Vegyük Oroszországot! Az orosz kormány politikája az energiaellátás szempontjából válságtudatos: titkosítják az adatokat a kőolaj-készletekről, visszaállamosítják az olajcégeket, államosítani próbálják az atom és vízenergia építő kapacitásokat, illetve létesítményeket.)
Másrészt a közművek, mint a víz, a csatorna, a villamos áram, a gáz valamint a tömegközlekedés a társadalom alapszükségleteit elégíti ki. Az emberek biztonságos ellátása korábban meghatározó szempont volt. A lehetséges meghibásodások számának csökkentése komoly összegbe kerül, mert ezek elkerülésére jelentős tartalékokat kell képezni. A közművek ezért régebben kizárólag állami tulajdonban voltak, így komolyabb áramkimaradás és más ellátási zavar elvétve fordult elő.
Korábban az AEÁ-ban, manapság Európában is magánosították a közműveket. Emiatt a szolgáltatások ára nő, mivel az önköltségen kívül a tulajdonosnak haszna kell, hogy legyen. A tulajdonos továbbá a tartalékok csökkentésével tud nagyobb haszonra szert tenni, így versenyképesebb. Emiatt egyre több a nagyobb üzemzavar, aminek hatalmas költségeit természetesen nem a közművek tulajdonosai, hanem a fogyasztói tömegek és az állam viseli.
További lépések
A szolgáltatásokból, vagyis az élelmiszerárakból ki kell kapcsolni a szállítási költséget, helyi termelés bevezetésével. A városi boltok szerződést kötnének a helyi termelőkkel, előbbiek megígérnék, hogy felvásárolják a termelők által értékesített árut, abban az esetben is, ha az időszakilag kevesebb, vagy gyengébb minőségű. Ehhez helyi pénzrendszert is be lehetne vezetni. Ez elősegítené, hogy a közösségen belül az emberek egymás áruit vegyék meg, mivel csak a közösségen belüli pénzzel érdemes kereskedni. A helyi pénzt nem terhelné kamat, értéke stabil lenne. A történelem során egy országon belül sem volt mindig evidens az egységes pénzrendszer használata.
A helyi termeléshez való visszatéréshez helyi piac kialakítása szükséges. Ennek megvalósítása azonban több akadályba ütközik. Jelenleg az élelmiszerárak még nem olyan magasak, hogy ösztönöznék a faluban élőket az önellátásra, valamint nőjön a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma.
A nagykereskedésekben húst- és tejterméket bevásárló falusiak nem fognak könnyen visszatérni az önellátáshoz. Ennek sokféle oka közül az egyik a globális kereskedelmi szokásokban rejlik. Az élelmiszer ui. iparcikk lett a nemzetközi vállalatok hálózatában, és logisztikai-hatékonysági szempontok szerint utaztatják, míg a termelőhelytől a bolti vevőkig eljut.
A sokszor kontinenseken átívelő szállítás különleges kezelést és tartósítást igényel, ráadásul emellett árt is a fogyasztóknak. Viszont az élelmiszer-feldolgozás követelményei és a biztonsági, fogyasztóvédelmi stb. előírások az ilyen kereskedelmi hálózatokat szolgálják ki elsősorban, ellehetetlenítve ezzel a helyben megtermelt élelmiszere előállítását.
A cél tehát részben az lenne, hogy olyan fogyasztóvédelmi jogszabályokat alkossunk, amelyek szigorúbb korlátozásokat írnak elő a termékek tartósítószer-tartalmára. Másrészt nagyobb támogatást kell adni azoknak a gyártóknak, akik tartósítószert nem tartalmazó termékeket állítanak elő.
A spekulációs tőke és a „hedge fundok” visszaszorítására kell törekednünk. Jelentős tőkeáramlás ment végbe ugyanis az elmúlt egy évben a hagyományos energiahordozók piacán bekövetkezett árrobbanás hatására. A befektetőknek ma jobban megéri alternatív energiaforrásokba fektetni, nyereségesek lettek a korábban igen magas áron termelő etanolgyárak is.
Nagyüzemi, iparszerű termelés helyett helyi termelésre kell átállni. Az előbbinek sok hátránya van. Az iparszerű termelés megköveteli, hogy nagyobb, összefüggő táblákban termeljék az adott növényt. Ekkor azonban sokkal kedvezőbbé válnak a kártevők szaporodási feltételei. Ez erőteljesebb vegyszeres növényvédelmi eljárásokat követel meg. A kártevők azonban könnyen alkalmazkodni tudnak az új vegyszerekhez. Ez újabb eljárások kikísérletezését és alkalmazását és ellenállóbb növényfajták kitenyésztését követeli meg. Az új fajták, bár bizonyos tulajdonságaik kedvezőbbek, az élettani sajátosságaik azonban gyengébbek, mint amilyenek az eredeti növényé voltak, mert azokat nem a természet választotta ki, hanem a növénynemesítő, vagy az állattenyésztő.
Napjaink egy nagy mezőgazdasági problémája, hogy úgy nemesítik a növényeket, hogy elsődleges szempontnak a termés növénytömeghez viszonyított súlya magas legyen. De ennek több hátránya is van: az ilyen növények nem ellenállóak a kártevőkkel szemben, nagy a tápanyagigényük és a termésátlag növelésére nem alkalmazhatók szerves trágyák, csak műtrágyák.
Az állattenyésztés szempontjai sokszor nem esnek egybe a környezetvédelem által támasztott követelményekkel. Az állattartás azért szükséges, hogy az ember hozzájusson a szükséges állati fehérjékhez. Ezek előállításához átlagosan nyolcszor annyi erőforrást kell felhasználnunk, mint a növényi fehérjékhez. Ugyanakkor az állati fehérjék csak 1,4-szer mondhatók értékesebbnek, mint a növényi táplálékban találhatóak.
A fehérjék összesen húsz alapvető aminosavból épülnek fel, egy fehérje tápértéke annál jobb, minél több, emberi szervezet számára hasznos aminosavat tartalmaz. A fenti adat azt jelenti, hogy az a termőföld, amely a húst fogyasztó ember eltartásához szükséges, nyolc, szinte csak növényi eredetű táplálékot fogyasztó embert képes eltartani. Ezért az elsősorban állati termékekkel való táplálkozás nemcsak egészségtelen, de pazarlás is.
Ha az ember elsősorban megfelelő módon összeállított növényi és csupán nagyon kevés állati eredetű élelmiszert tartalmazó étrendet követ, szervezete valamennyi szükséges aminosavhoz hozzájut és így a tápláléka teljes értékű. Ha azonban a növényekben is megtalálható fehérjéket mondjuk sertéshús fogyasztásával nyeri, először mindent a sertéssel kell megetetni. A sertéshús előállításához 17-szer annyi erőforrást használunk el, mint amennyit a növényi táplálék megtermeléséhez. A megfelelő arány a ketreces csirke neveléséhez 4:1, a tej termeléséhez 17:1, a tojáséhoz 26:1 és a marhahúséhoz 54:1. Az adatok AEÁ-beli adatsorokból származnak, ipari módszerekkel, termesztett takarmánnyal, keverékkel táplált állatokra vonatkoznak.
Tehát az élelmiszer-ellátást úgy tudnánk segíteni, ha visszaszorítanánk az állattenyésztést az élelmiszernövények termelésének javára. Jelenleg a terményfelesleget az állatokkal etetjük fel, ami Magyarország mellett az EU többi országára is jellemző. Ha kiiktatnánk ezt a láncszemet, akkor azzal mérsékelnénk az élelmiszerhiányt és az élelmiszerárakat.
A felhalmozott és raktározott élelmiszerkészletek növelése szükséges, mert ezekkel egy-egy esetleges időszakos ellátási hiány ezzel kiküszöbölhető. Részletek: adatok a különböző országok által birtokolt tartalékok mennyiségéről. (A mennyiséget napban adják meg, ez megmutatja, hogy mekkora az az időtartam, amíg a jelenlegi állami igényekkel számítva meddig elegendő a tartalék, feltételezve, hogy közben új tartalékolás ill. termelés nincs.)
Forrás: A „Noé bárkája” génbank
Élelmiszerekből meghatározott mennyiség felhalmozása indokolt, ún. „génbankok” létrehozása, ahol a mezőgazdasági a természetes, nemesített ill. génmódosított növényekből magmennyiségek tárolhatók. Ilyen jellegű kezdeményezés a „Noé bárkája” elnevezésű norvég génbank, amely 3 millió növény magját tárolja.
Az ötlet atyja Dr. Cary Fowler, egy nemzetközi nonprofit szervezet, a Global Crop Diversity Trust[iii] vezetője. A génbank létrehozását azzal indokolták, hogy megmentheti a világ legveszélyeztetettebb növényeinek génállományát, világszerte csökkentek a növénytani intézetek és azok génbankjainak költségvetése, a földművelés több ezer év alatt elért eredményeit megmenthetőek.
A génbankokat célszerű a sarkvidékeken létesíteni, mert itt a tartós hideg konzerválja a magokat akár évezredekig. Az építményt érdemes vastag betonfalakkal ellátni, mert így ha a beépített hűtőrendszer elromlana, a hőmérséklet akkor sem emelkedne fagypont fölé. A létesítményt szükséges őrizni, ami szintén költséges, így célszerű állami költségvetésből fedezni.
Hasonló létesítményre már Magyarországon is vannak kezdeményezés, pl. Gödöllőn, Mezőhegyesen[iv]. Magyarországon a hűtést meg kell oldani, ehhez a létesítmény elektromos árammal való ellátásának biztosítása szükséges.
Az élelmiszerek áfacsökkentése rossz politika, mert konzerválja a rossz fogyasztási szokásokat, a nagykereskedések forgalmát növelné első sorban. Ez egy szociálpolitikai válasz egy nemzet- (sőt világgazdasági!) kihívásra. A megoldás a helyi termelés ösztönzése lenne, vidékfejlesztéssel és a gazdák támogatásával.[v]
Az élelmiszer kell, hogy prioritást kapjon, elsősorban ennek előállítására kell ösztönözni a termelőket. (Pár éve még elfordult, hogy fizettek is a termelőknek azért, hogy ne termeljenek tejet, búzát, egyéb mezőgazdasági terményeket.)
Amennyiben az élelmiszerellátás biztonsága nemzetállami szinten veszélybe kerül, és további körülmények is indokolják – kereskedelmi liberalizációs törekvések megfékezése és protekcionista lépések megtétele szükséges a hazai ellátás biztonsága és a spekuláció megakadályozása érdekében. Indokolt esetben végül exporttilalom bevezetése, hatósági árak elrendelése, szegényeknek fejadag juttatás előírása szükséges. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy az exporttilalom bevezetése az árak mérséklődése ellen hat.
Szám Dorottya, FFEK
[i] A Cool It c. írás elérhető itt: http://terminus.blog.hu/2008/08/20/cool_it
[ii] A naurui foszfor, a világ legnagyobb foszforkészlete, kifogyott. Referencia: http://www.energybulletin.net/node/33164
[iv] Génbank-Semex Magyarország Kft. Honlap: http://semex.hu/?p=genbank
[v] Az élelmiszerek áfacsökkentését tartalmazó törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz, a jelenlegi húsz helyett csak tíz százalékos áfával terhelnék az élelmiszereket. Hasonló kezdeményezése volt tavaly Gráf József (MSZP) földművelési és vidékfejlesztési miniszternek is, de konszenzus hiányában a Kormány nem szavazta meg.
Utolsó kommentek