A Nagy Játszma

A Nagy Játszma (The Great Game) kijezés Rudyard Kiplingtől származik, aki Kim cimű regényében a múlt század elejének közép-ázsiai orosz - brit vetélkedésére alkalmazta. Néhány évvel később Halford John Mackinder az angol Királyi Földrajzi Társulat tagja, cikket írt "A történelem földrajzi tengelye címmel" (http://en.wikipedia.org/wiki/Heartland_Theory). Ebben a cikkben Mackinder ismerteti nagyhatású teóriáját, amelyet így foglalt össze:

         "Who rules East Europe commands the Heartland;
          who rules the Heartland commands the World-Island;
          who rules the World-Island controls the world."

     azaz, 

         "Kelet-Európa ura parancsol a Szívnek,
          s a Szív urából válik a Világ-sziget ura.
          Aki pedig a Világ-szigetnek is ura,
          az egész Világnak ura az."

(fordítás: Yspadden Penkaur)

Mackinder elméletében a Szív Eurázsia közepe, a Világ-sziget pedig a 3 egybefüggő kontinens: Európa, Ázsia és Afrika. A három kontinens tartalmazza Világ népességének , földterületének és erőforrásainak nagyon nagy részét. Nyilvánvaló, hogy ha egy nagyhatalom vagy szövetségi rendszer kontrollálni tudja ezeknek a területeknek a többségét, az uralja az egész Világot. Az elmélet annyira megfogta a stratégák fantáziáját, hogy az angolszász stratégia máig erre épül. Az elmélet mai értelmezése egy dologban módosul: Afrikának gyakorlatilag nincs szerepe, ez a kontinens annyira megosztott és gyenge, hogy majdhogynem irreleváns.

Az I. Olajháború

Nagy-Britannia már a XIX. század elején felismerte, hogy Világhatalmi státuszát csak úgy tarthatja fenn, ha megakadályozza egy erős rivális felemelkedését az Eurázsiai kontinensen.  Innentől kezdve a brit és az amerikai stratégia célja elsősorban az volt, hogy meggátolja egy erős szövetségi rendszer kibontakozását Eurázsiában.

1914-ben Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös meggyilkolása az I. Világháború kitöréséhez vezet. Természetesen ez az esemény csak a szikra volt ami begyújtotta a puskaport, a háború valójában a nagyhatalmi érdekek ütközése miatt tört ki. De mik is voltak a valódi okok? Van egy jelentős ok, amelyről a történelemkönyvek hallgatnak. A háború előtt Nagy-Britannia aggódva figyelte Németország térnyerését a kontinensen és különösen a német csatahajó építási programot. Az admiralitás (Churchill vezetése alatt) a háború előtt egy évtizeddel határozott úgy, hogy a flottát átállítja olaj alapú üzemanyagra a szénről. Ekkoriban azonban Anglia egyáltalán nem termelt olajat és a legközelebbi ismert olajlelőhelyek a Perzsa-öböl környékén voltak a mai Irak és Irán területén. A XIX. század legvégén Németország az Ottomán Birodalom támogatásával megkezdte a Berlin-Baghdad vasútvonal kiépítését. Az angolok először támogatták a projektet, de később meggondolták magukat, nem tetszett nekik Németország nyomulása az olajlelőhelyek felé. Bár elvileg a nézeteltéreseket a vasút felett tisztázták a vitázó felek, mégis a háború kitörése után az egyik első brit hadművelet Bászrából indult (valahonnan ismerős, ugye...) Célja Bagdad elfoglalása volt, ami sikeresen meg is történt néhány évvel később. Nyilvánvaló, hogy közvetve ugyan, de az I. Világháború kitöréséhez az olajnak elég sok köze volt. A háború után a vasútvonal tulajdonjoga a britekhez került.

A II. Olajháború

 
A II. Világháború története szintén az olaj körül forgott. Japán az 1930-as években agresszívan terjeszkedett katonailag Kelet-Ázsiában, elsősorban Kína rovására. A domináns angolszász nagyhatalmak ezt nem nézték jó szemmel és az Amerikai Egyesült Államok (akkor a Világ legnagyobb olajtermelője) 1941-ben olajembargót hirdetett Japán ellen. Ez az embargó aztán hónapokkal később a Pearl Harbor elleni támadáshoz és az indonéz holland gyarmatok Japán általi lerohanásához vezetett. A háború során az indonéz szigetvilág olajlelőhelyei biztosították Japán számára az olajat. Az 1943-1944-es időszakban az amerikai tengeralattjárók ezt az utánpótlási útvonalat gyakorlatilag elvágták, valójában itt dőlt el a háború sorsa és nem a tengeri csatákban. 1944-től a japán flotta és légierő krónikus üzemanyaghiányban szenvedett, a hadműveleteket az olajhiány nagyban korlátozta.

Az európai hadszintéren kezdetben nem az olajé volt a főszerep. Az 1930-as évek elején az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erősen támogatták Adolf Hitlert. Ebben az időszakban az Euróbába áramló amerikai tőke nagy része Németországba irányult. Az angolszászok ellensúlyt láttak a felemelkedő Németországban a sztálini Szovjetúnió ellen. Egy idő után azonban kényelmetlenné vált Németország megerősödése és a britek garantálták a lengyel függetlenséget 1939 elején. Ekkor olyan történt amire nem számítottak és ami megmagyarázza Nagy-Britannia makacs ragaszkodását a háború folytatásához a későbbiekben. 1939-ben gyökeresen megváltozott a helyzet: Németország és a Szovjetúnió aláírták a Molotov-Ribbentrop paktumot. Evvel egy olyan rivális szövetségi rendszer jött létre amely sikeresen versenyezhetett volna az angolszász hegemónia ellen. Egyáltalán nem véletlen, hogy Nagy-Britannia politikájában azonnal 180 fokos fordulat következett be. Innentől kezdve a béke nem jöhetett szóba, annak ellenére sem, hogy aztán Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetúniót.

A háború során az olajnak ismét kitüntetett szerep jutott. Sztálingrád nem csak a neve miatt volt fontos elfoglalandó célpont Németország számára, hanem a város biztosította volna a bázist a Baku környékén található olajmezők elfoglalásához. A német vereség Sztálingrádnál eldöntötte a keleti hadszintéren a háborút: az olajmezők szovjet kézen maradtak.
Az afrikai hadjárat célja a szuezi csatorna elfoglalása volt, de ennek sikere esetén Rommel az iraki olajmezők elleni hadműveletet tervezett. A hadjárat azonban kudarcba fulladt. 1944-től kezdve Németország számára az egyik legnagyobb probléma az olajhiány volt. Az Ardenneki offenzíva kudarcának is ez volt a fő oka. Németország és Japán az olaj elvesztésével a háborút is elvesztették.

1945 elején már nyilvánvaló volt, hogy a háborúnak hamarosan vége. Ez év februárjában történelmi találkozóra került sor a Quincy nevű amerikai cirkálón. Roosevelt amerikai elnök és Abdulaziz szaúdi király megállapodást kötöttek: az amerikaiak biztosítják a királyi család uralmon maradását, cserében kiaknázhatják a szaúdi olajmezőket. A kapcsolatba időnként néha becsúszott egy kis mosolyszünet, de mindmáig érvényben van. A megállapodással az Egyesült Államok rátette a kezét a globális olajcsapra, amint látni fogjuk ez később nagyon jól jött. 

A III. Olajháború

A II. Világháború után a hidegháború korszaka kezdődött. Bár a Szovjetunió megerősödve került ki a háborúból, a Világ-szigetet nem tudta kontrollja alá vonni. Európa megosztottsága és az amerikai térnyerés a Közel-Keleten biztosította, hogy a Nagy Játszma ne dőljön el. A hidegháború során sokáig stabil volt az egyensúly a nagyhatalmak között. A kisebb háborúk az ázsiai kontinensen csak növelték az egyensúlyt, a kontinens perifériáján egyik nagyhatalom sem tudott kizárólagos szerephez jutni. De eztán itt is bejött a képbe az olaj.

Először 1970-ben tetőzött az Egyesült Államok olajtermelése, ahogyan azt 1956-ban M. King Hubbert amerikai geológus előrejelezte. Néhány évvel később, 1973-ban tört ki a Yom Kippur War az arab országok és Izrael között. A háború miatt az OPEC embargót hirdetett az Izraelt támogató országok ellen. Az amerikai termelés csökkenése és az embargó miatt kitört az első olajválság. A háború azonban csak néhány napig tartott és az embargót a következő év elején feloldották. A kieső amerikai termelést néhány rövid időszaktól eltekintve a nyugati országok könnyedén pótolták más forrásokból.

Egy évtizeddel később a Szovjetúnió került bajba, a 80-as évek másidik felében tetőzött az olajtermelés. Evvel egyidőben amerikai nyomásra a szaúdiak kinyitották a csapot és elárasztották a piacot olajjal, jelentősen lenyomva az olajárat. A csökkenő export és a csökkenő ár a gabonaimportra szoruló szovjet gazdaságott kivégezte. Úgy tűnt, az Egyesült Államok megnyerte a hidegháborút.

Végszó

A XX. század folyamán a legfontosabb történelmi eseményeknek mind közük volt az olajhoz. A Nagy Játszma, azaz a nagyhatalmak vetélkedése azonban nem ért véget, az olajkészletek apadásával a harc intenzitása és ebben az olaj, az energia szerepe tovább növekszik. A következő cikkben a századforduló (1990-2005) történéseit fogjuk végigkövetni, ezután pedig a jelen geopolitikai eseményeinek elemzése lesz a téma: a IV. Olajháború, amely már javában folyik.