HTML

Utolsó kommentek

2008.07.31. 12:32 Jack Skellington

Lássuk, miből élünk -- 2008. július 31.

A válság nagy, az összeomlást megúszhatjuk

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=hirkereso_cimoldal%20&nID=376806

Ezzel az optimista címmel közölt a Napi Gazdaság 2 oldalas interjút Lámfalussy Sándorral, az Európai Monetáris Intézet volt elnökével. Az interjú elsősorban a válság okaira keres magyarázatot.  

- Milyen okokra lehet visszavezetni a tavaly kirobbant válságot? Melyek voltak az előjelei?


- Az aggasztó jeleket már 2006-ban érzékelhettük. Az amerikai háztartások megtakarítási rátája nulla volt, miközben az ingatlanár nyolc éve töretlenül emelkedett. Az amerikai makrogazdasági egyensúlyhiány se biztatott semmi jóval. A másodlagos jelzáloghitel nem csupán elindította, de súlyosbította is a válságot, és a globalizáció révén korábban nem tapasztalt mértékben lépte át a határokat. Ráadásul ez egybeesett egy banális dologgal, nevezetesen, vége felé járt a hosszan tartó konjunktúra, és mint mindig, ezt a fázist mértéktelen optimizmus jellemezte. Szerencsétlenül "időzített" az olaj- és az élelmiszerár-robbanás, ami az infláció gerjesztése miatt kihívás a központi bankok számára. És végül vegyük a hatalmas makrogazdasági változásokat, az örvendetes ütemben fejlődő Kínát, Indiát, amire senki se gondolt volna tizenöt évvel ezelőtt, de amelyek új gondokat is jelentenek. Ugyanakkor az amerikai, egykor húzó gazdaság mára egy sereg problémával küszködik.

 

Még a Főtáv is drágállja a távfűtést

 http://www.origo.hu/uzletinegyed/magyargazdasag/20080731-energia-kornyezetvedelem-a-fotav-is-dragallja-a-tavfutes-dijat.html

Balog Róbert, a Főtáv szóvivője szerint a távfűtéses lakások leválása a központról a szén-dioxid-kibocsátás mellett a szükséges földgáz mennyiségének emelkedésével is járna. A távfűtési díj csökkentése azonban egyedi fűtésszabályozással megoldható lenne. Ráadásul a korszerűsítést vállalók kedvezményt kapnának az alapdíjból és a hődíjból is.

A Főtáv abban bízik, hogy a jövő júliustól életbe lépő, teljes gázpiaci liberalizáció olyan valódi versenyt hoz, amelyben a tényleges nagyfogyasztó - mint egy távfűtő vállalat - olcsóbban juthat a gázhoz. Ma ugyanis a kihasználtsági óraszámot tekintve a Főtáv ugyanannyiért kapja a földgázt, mint bármelyik egyedi fűtést használó háztartás.

 

Szándékosan "tesz keresztbe" az állam a szélerőműveknek?

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=233949

Ki hinné, hogy a szélerőművek elterjedésének legnagyobb akadálya a teljesíthetetlennek tűnő szabályozás. Egészen biztos, hogy senki.

Az év elején a magyar villamos hálózat rendszerirányítója ugyanis bejelentette: csak akkor fizeti ki a szerződésben foglalt összeget a megtermelt áram után, ha a termelő egy hónapra előre közli, mikor mennyi energiát akar betáplálni a hálózatba.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. szerint a magyar hálózat legfeljebb 330 megawatt szélenergiát képes felvenni, mivel a szélenergia nehezen tervezhető, márpedig az ingadozástól könnyen fejre állhat a rendszer – különösen Magyarországon, ahol nincsenek gyorsan indítható vízi erőművek. Elsőre valószínű mindenki azt hitte, hogy a 330 MW-os limit bejelentést mindenre kiterjedő számítások előzték meg, de ez tévedés, mivel máig senki sem mutatta be a kalkulációt.

 

Két cikk a geotermikus energia témaköréből, mely talán bizakodásra adhat okot:

Verhetetlenek vagyunk földhőben

http://www.fn.hu/zold/20080728/verhetetlenek_vagyunk_foldhoben/

A cikk nemcsak a házi használatról, hanem az ipari méretű geotermikus erőművekről is említést tesz, melyekkel akár áramot is lehetne termelni. Bár a jelenlegi szabályozási rendszerben is viszonylag jó ütemben terjed a hőszivattyúk alkalmazása, a szakemberek szerint feltétlenül szükség lenne a támogatások kibővítésére.

Jogos a kérdés, hogy mennyi idő alatt térül meg a beruházás – vetik fel a szakemberek. Jelen támogatási rendszer mellett igen hosszú idő alatt, bár ennek ellenére folyamatosan nő a hőszivattyúrendszerek száma. Az energiaárak ilyen mértékű emelkedése, és a fosszilis energiahordozók iránti növekvő kereslet mellett azonban nem lehet hosszú távú becslésekbe bocsátkozni.

 

Nem mindig nyerő a termálvíz

http://www.fn.hu/vizeshetek/20080725/nem_mindig_nyero_termalviz/

Az ismertebb és forgalmasabb gyógyfürdők mellett sok településen - ahol a gyógyfürdőből származó bevétel sokkal kisebb nagyságrendű - a termálvíz egyéb felhasználási lehetőségeit is érdemes kihasználni:

Az Alföldön a meleg víz komplex hasznosítását ajánlják a településeknek, ezzel nemcsak a fürdők épületeinek fűtését tudják megoldani, de az önkormányzati ingatlanok, iskolák és rendelők gázszámlája is csökkenthető. A Szolnok melletti Újszászra álmodott projektnél pedig az épülő hoteleket és éttermeket is termálvízzel fűtenék majd.

 A termálvíz ilyen hasznosítása egyébként nem számít újdonságnak Magyarországon, de egyelőre csak kevés településen terjedt el.

 

Szövetkezés vagy bérmunka – az agrárium alternatívái

http://www.fn.hu/makro/20080724/szovetkezes_vagy_bermunka_agrarium/

Gazdag László közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem professzora egy olyan lehetőséget vázol fel a mezőgazdaság nehézségeinek megoldására, melyben a termeléstől a forgalmazásig minden egy kézben, a föld tulajdonosáéban összpontosulna. A mezőgazdaságban keletkező haszon általában a kereskedőknél talál gazdára, míg a termelők megélhetési gondokkal küszködnek.

 A termőföld csak akkor marad magyar kézben, ha tulajdonosának megfelelő jövedelmet, létbiztonságot nyújt. Ha ez elmarad, akkor az „istenadta föld” át fog menni a külföldiek kezébe, bármilyen jogszabályokat is hozzunk. A tőkeerős, megfelelő méretű családi farm és a szuverén földtulajdonosok szövetkezése útján létrehozott, működtetett szövetkezeti nagyüzem lehet erre együtt, egymás mellett a garancia.

  

Több mint 10 millió britnek kell mélyen a zsebébe nyúlnia

http://www.hirszerzo.hu/cikk.tobb_mint_10_millio_britnek_kell_melyen_a_zsebebe_nyulnia.74551.html

 Nagy mértékű gázáremelés Nagy-Britanniában.

Harmadával emeli a lakossági gáz árát a British Gas Nagy-Britanniában.

Az áremelés több mint 10 millió lakost érint, elsősorban Anglia déli részein. Ugyan a legszegényebb fogyasztóknak jövő év elejéig nem kell majd többet fizetniük, várhatóan a többi gázszolgáltató cég is követi majd a legnagyobb szolgáltató példáját. A fogyasztókat képviselő szervezetek és az ellenzéki képviselők elfogadhatatlannak nevezték a cég áremelését. A gáz nagykereskedelmi ára a bejelentés előtt lett olcsóbb.

 

11 komment

Címkék: meglássuk


A bejegyzés trackback címe:

https://terminus.blog.hu/api/trackback/id/tr4594198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yspadden Penkaur 2008.07.31. 15:06:08

Kommentelek neked egyet Jack, hogy ne légy egyedül. :-) Most dolgom van, este visszatérek reflektálni.

moonshadow · http://www.dolgaim.hu 2008.07.31. 15:21:48

ideis:
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2008/07/31/olajspekulacio_iran_nelkul/

Olajspekuláció Irán nélkül

Természetesen egyelőre senki sem tudhatja, hogy az iráni válsággal kapcsolatos félelmek mekkora szerepet játszottak az olajlufi felfújásában. Minden jel arra utal azonban, hogy a következő néhány hónapban, de legalábbis egy éven belül ez ki fog derülni – az iráni válság ugyanis, akárki akármit mond, rohamosan halad a megoldás felé.


index.hu/gazdasag/penzbeszel/2008/07/08/vilaggazdasag_enekeljuk_el_azt_hogy_vege_meg_azert_ne

Tapaszti Attila, Takarékbank Zrt., vállalati kötvény kereskedő:

"A válság pozitív hozadéka, hogy a figyelem középpontjába került a Föld korlátos erőforrásainak kérdése."

"Jó példa erre az a központi kérdés, hogy mi okozza a szárnyaló olajárakat, a spekulánsok, vagy a tényleges kereslet-kínálat. Tény, hogy eltekintve egy-két iráni savanyú olajat tartalmazó tankertől, egyelőre minden olajat megvesznek és elhasználnak, nincsenek nagy eladatlan készletek. Egy termék ára pedig mindig annyi, amennyit megadnak érte. A politikai szereplőket pedig megértem, hisz könnyebb egy rossz megítélésnek örvendő csoportot, a spekulánsokat teljes mértékben felelőssé tenni, mint valós és olykor fájdalmas lépéseket bejelenteni."

ezután pedig az alternatívák fejlesztésében látja a kiutat.:
"És pontosan ebben az alkalmazkodásban körvonalazódhat ki a következő ciklus hajtóereje: a kínálati oldali növekedés termelő és

Srí 2008.07.31. 19:18:29

Üdvözöllek a szerzők között, kedves versenytárs:) Csak átfutottam most, később figyelmesebben. A geotermikus energiában nagyon bízom, szívesen olvasnék róla még és még. Fantasztikus lehetőséget rejt szerintem.

EAGLE 2008.07.31. 21:56:46

Igen a geotermikus energia - is - egy jó megoldásnak néz ki.
Pont a múlt héten volt erről egy film a National geographic-on.
Sajnos a címét nem tudom :-)
Kiveséztek benne egy eljárást is amikor nem a magától feltörő gőzre építenek erőművet, hanem lefúrnak x km mélyre (függ a hely adottságaitól) a forró kőzetig. Aztán ide fúrnak egymás mellé 3 kutat, töltenek pár millió liter vizet bele aztán elkezd a gőz kijöni. Ekkor már csak 2 kúton keresztül töltik után, egy kúton pedig jön a gőz :-)
A gondok a fúrással vannak, állítólag itt még durvábbak a körülmények/igénybevételek mint egy olajkút fúrásánál (amúgy ugyanaz a technológia/szakemberek) és könnyen tönkremennek a fúrófejek ami nem olcsó mulatság ráadásul elég lassú maga a fúrás.
Na erre kitaláltak egy olyat, hogy egy 4000 celsius fokos lánggal "fúrják" a kutat. Tesztelték is egy gránittömbön - vitte mint a vajat.
Ez már nem kopik el - mert láng :-D - de még tesztelik, nem tudom mikori film volt és ez a módszer hol tarthat de állítólag 10 szer gyorsabb mint a fúrós...
Szóval ez megint csak egy jó dolog mivel a kész erőmű olyan mint egy hagyományos csak nem kell égetni semmit - nagy előnye az állandó teljesítmény szemben a szén/nap energiával.
Bár én azt mondom, hogy fog itt menni vegyesen minden és lehet hogy az sem lesz elég :-)

Yspadden Penkaur 2008.07.31. 22:19:13

"A gondok a fúrással vannak, állítólag itt még durvábbak a körülmények/igénybevételek mint egy olajkút fúrásánál"

-----------------

Nem véletlen, hogy sok helyütt az a terv, hogy MÁR LÉTEZŐ olajfúrótornyokat alakítsanak át geotermikus kúttá. Mert olajért fúrtunk eleget, a lyukakat meg nem temettük be...

H. Zs. 2008.07.31. 22:43:59

A geotermikus hőerőművek használati időtartama kb. 30-50 év, ez idő alatt a hőtároló kimerül.

Az energiatermelésre használt, majd kimerült hőtárolók a földkéreg belső rétegeiből kb. 100 – 200 év alatt töltődnek fel újból. Az erőmű élettartama meghosszabbítható az elhasznált víz visszasajtolásával, vagy más vízforrások besajtolásával.

forrás:
www.tmarkt.hu/cgi-bin/tmarkt.pl?oldal=geokornykimen

Én annyira azért nem bízom a geotermiában

EAGLE 2008.07.31. 23:18:49

Igen pont ez az, hogy nem csak egy magától feltörő gőzforrásra teszik (ami kimerül) az erőművet mint Izlandon hanem fúrnak egyet és mindig nyomatják bele a vizet hogy legyen gőz. Ilyen szempontból állítólag Magyarország igen jó mivel "közel" van a forró kőzet amihez le kell fúrni és vizet szivattyúzni oda. Így akár itt is lehet olyan erőmű mint Izlandon csak nem magától jön a gőz hanem segítünk neki...

Yspadden Penkaur 2008.07.31. 23:27:35

Ez nem pont így van.

A magyarországi geotermikus gradiens az ország nagy részén olyan, hogy a felszínhez viszonylag közel van a közepesen meleg (mondjuk 60-70 fokos) víz, viszont nagyon mélyen van a 200 fokos, amivel áramot érdemes fejleszteni.

A magyar geotermia inkább fűtésre, melegházazásra, fóliasátrazásra alkalmas, nem áramtermelésre.

EAGLE 2008.07.31. 23:35:39

Az is valami nem?
Ha az összes nagyobb város fűtése arról menne az se lenne kevés :-)
Ahogy elnézem úgyis lesz itt nap/szél/víz/geotermikus/fosszilis/atom/energianövény vagy bio szóval van miből válogatni.
más:
Sajnos nem tudok mindig írni, de tetsznek a témák, naprakész szerintem nagyon érthető megfogalmazásban és érdekesen, szóval csak így tovább!

Marcus 2008.08.01. 12:04:56

"A válság nagy, az összeomlást megúszhatjuk" linkje helyesen:
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=hirkereso_cimoldal%20&nID=376806

Jack Skellington 2008.08.01. 15:18:20

Javítottam, köszönöm!
süti beállítások módosítása