John Keegan, nagyszerű könyvében a „Hadviselés történetében”, arra a következtetésre jutott, hogy az általunk ismert, közelharcra, majd a csaták győztes megvívására összpontosító hadművészet, Görögország hegyekkel szabdalt síkságain alakult ki és egy – térben és időben – rendkívül behatárolható területen vált csak egyeduralkodóvá. Azonban még ott sem tudta teljes mértékben kiszorítani azt az ősi harcmodort, melynek ellenszerét nem találta sem a Grand Armée, sem a Wehrmacht, sem a Vörös Hadsereg hiába – hiába alkalmazta maga is néhány évtizeddel korábban – , sőt a NATO, vagy az amerikai fegyveres erők sem.

Egy szélesebb körben elfogadott definíció szerint a terrorizmus, a polgárokon gyakorolt szándékos, módszeres erőszak, amely az általa kiváltott félelmen keresztül politikai célokat kíván megvalósítani. A gerillák, a szabadságharcosok, akik – mint azt a közkeletű mondás tartja – másoknak terroristák, nem szabad akaratukból választották a harc ezen módját, hanem ellenfeleik hagyományos hadviselésben fennálló fölénye miatt kényszerültek alternatív megoldást keresni. Mégis mint számos történelmi példa mutatja szokatlan, vagy újszerű harcmodorukkal nemcsak győzelmeket értek el, hanem háborúkat is megnyertek. Igaz ugyan, hogy legtöbbször (jelentős) külső támogatást is kaptak, ám ez a megállapítás sem állja meg teljesen a helyét, elég a csak a baszkok, egész pontosan az ETA küzdelmeire gondolni. Persze az aszimmetrikus hadviselés nemcsak irreguláris erőket, vagy népi háborút jelent, hanem minden olyan összecsapást, ahol a szembenálló erők között jelentős erőbéli, vagy technikai különbség áll fent, melyre szintén számtalan példát lehet felhozni a történelemből.

Afganisztánban lassan hét éve, Irakban öt éve folynak a hadműveletek és még mindig nem látszik az alagút vége. Maga a tény, hogy a világ egyetlen szuperhatalma erejének megfeszítésével sem képes legyőzni alig néhány tízezer ellenállót, már önmagában is érdekfeszítő, ám a miért és a hogyan kérdése véleményem szerint mindenképpen megér egy mélyebb elemzést.

A globalizáció nyomán a pénzügyi tranzakciók száma, a kereskedelem és az információáramlás olyan mértékben megnőtt, sőt egymásra épült, melyre nincs példa történelemben. Egy kisebb zavar valamelyikben máris túlreagálást okozhat a befektetéseikért aggódó brókerek körében pánikot okozva járulékos károkat, sőt az esemény jelentőségénél sokkal nagyobb hullámokat verve. Ez a kölcsönös egymásra utaltság teszi rendkívül valószínűtlenné a klasszikus fegyveres konfliktusokat az erős, egymással sok síkon kapcsolatban álló gazdasággal rendelkező államok között. Ám a folyamatos fejlődés kényszere nyersanyag éhséget okoz, mely az előbb jellemzett területekre kényszeríti az ellenséges seregek leküzdésére felkészített katonaságot. Olyan területekre, ahol talán sosem járt egyenruhába öltöztetett katona, ahol a gépkarabély szervesen hozzátartozik a felnőtt férfiak ruházatához, ahol a rajtaütéseknek évszázados hagyománya van, ahol az adott szó vagy az írott szerződés annyit ér amennyit be tudnak tartatni belőle, ahol a felnőtt férfi szó jelentése megegyezik a harcoséval stb.

Harcosok, gerillák, terroristák, szabadságharcosok, ízlés szerint, akik fájlmegosztó oldalakon teszik közzé „hőstetteikekről” készült felvételeiket, honlapokon keresztül szereznek új ismereteket, több ezer kilométerrel távolabb és évtizedekkel korábban élt emberek írásaiból tanulnak, a világ minden pontjáról jönnek, hogy a közös ellenfél ellen harcoljanak. Sőt ellenségükre a saját „fegyvereit” felhasználva mérnek csapást otthonában, majd eltűnnek a nagyvárosokban, távoli, gyakran szétesfélben lévő országokban, föld alatti alagutakban vagy éppen rövid küzdelem után hazatérnek polgári foglalkozásukhoz „hasznos” tapasztalatokkal gazdagabban. Ez mind a 4GW.

A nyugati kultúrkör ismét szembekerült a területén a vesztfáliai béke (1648) óta ismeretlen transz vagy szubnacionális entitásokkal (törzsek, etnikai és/vagy vallási kisebbségek, sőt lázadók, terrorista csoportok és egyéb bűnszervezetek), melyek a nemzetállamoktól eltérően értelmezik a győzelem, vagy a vereség fogalmát és politikai céljaikat sokszor vallási okokkal keverve, vagy azok mögé rejtve akár évtizedekig elnyúló küzdelmeket is vállalnak politikai céljaik elérésére.

Ezen csoportok legtöbbször tudatosan alkalmazzák a gyarmatrendszer felbomlása során vívott felszabadító, vagy Clausewitz terminológiájával kis háborúk teoretikusainak munkáit. Mao Ce Tung, Ho Si Minh, és Vo Nguyen Giap munkássága nyomán megszületett az a széles körben elérhető módszertan, mely segítségével a hagyományos katonai fölény jelentős részt semlegesíthető.

Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatnám a 4GW minden, amit Clausewitz nem tudhatott a háborúról. Globális piacok, népi háború és az emberi jogok. Hogy ez miként kapcsolódik a hadviseléshez annak megmagyarázáshoz  azonban sokkal régebbre kell visszamennünk a történelemben, mint az első pillanatra logikus lenne.  De erről legközelebb.             

 --Somkuti Bálint