HTML

Utolsó kommentek

2008.08.22. 15:00 AoL

Magyar Vándor - 2008. augusztus 20-22.

 

Társadalom
 

Kortünet vagy véletlen, hogy idén harmadára csökkent a véradók száma?

 

Véradás vagy -eladás?

 

- Hónapok óta nem áll rendelkezésre elegendő vér, s ezért gyakran kell elhalasztanunk beavatkozásokat - mondta lapunknak dr. Varga Péter Pál, az Országos Gerincsebészeti Központ főigazgatója. Ugyanígy érzik a vérhiányt az Országos Baleseti, Sürgősségi és Sebészeti Intézetben is, bár - állítják - életveszélyes helyzetet ez nem okozott.

Legutóbb a Magyar Véradók Szövetsége azzal az ötlettel állt elő, hogy pénzzel honorálják a donációt, állítják ugyanis, hogy sokan inkább Ausztriába mennek vért adni, ahol 10 ezer forint körüli összeget kapnak ezért. A szervezet abban bízik, hogy pénzzel a munkanélkülieket is rá lehetne venni a véradásra.

 

Társadalom

 

Na ezt hogyan fogjuk kivitelezni – mi lesz az érettségizettekkel példának okáért?

Nyolc osztály és egy szakma lesz az előszoba

http://www.privatbankar.hu/html/cikk/cikk.php?kommentar=25229 

 

Szűcs Erika közölte: a minisztérium együtt kezeli a rendszeres szociális segélyezés és a foglalkoztatás problémáját. Úgy fogalmazott: ha csak a rendszeres szociális segélyezés anomáliáit próbálják kezelni, vagyis egyénileg szabályozni, hogy ki juthat hozzá a segélyhez, és ki nem, "akkor a társadalmi igazságérzethez közelebb lehet kerülni, de a társadalmi probléma megoldásához nem".

 

Ezzel önmagában is veszélyes vizekre evezünk: kinek az igazságérzetéhez kerülünk közelebb? Az enyémhez – amiben megfellebbezhetetlenül hiszek -, a tiédhez, amiben te hiszel, vagy a népesebb választói csoportokéhoz?

 

A tárca tervei szerint a 35 év alattiaknak kötelező lesz legalább a nyolc osztály elvégzése és egy szakma megszerzése, az idősebbekre az önkormányzatok érdekkörében felmerülő különböző feladatok elvégzése vár. A miniszter ezt a formát "előszobának" nevezte, ezen keresztül vezetik az érintetteket a nyílt munkaerőpiacra.

Oké. Klassz. Ezentúl az kap segélyt, aki nem rendelkezik szakmával és ezért képtelen elhelyezkedni – vagyis nem szabad tanulni, ha egyszer jogosult szeretnél lenni. Biztos, hogy ez a társadalmi igazságérzettel egybevág?

 

És mi van azokkal, akik pl. elkezdtek egy egyetemet, de nem fejezték be, viszont valami szellemi segédmunkát végeztek eddig, pl. adminisztráltak, gyors- és gépírtak, netán vállalkoztak?

Akkor ők most kötelezve lesznek egy (új) szakma elsajátítására – a munkavégzésük/keresésük rovására, hogy ha egyszer 3 hónapig – vagyis átmenetileg - nem lesz munkájuk, akkor kaphassanak segélyt, annak ellenére, hogy eddig befizetők voltak – szemben az eddig sem dolgozó teljesen iskolázatlannal?

Persze ez egy vázlat, de nem tűnik valami kidolgozott tervnek.

 
Gazdaság
Már találgatják, mikor változik a kamat
 

Most még nem aktuális a vágás a Napi-konszenzus szerint.

Év végére a konszenzus szerint legalább egy 25 bázispontos vágás elképzelhető, de többek szerint akár két ilyen sem elképzelhetetlen. Ehhez azonban az szükséges, hogy az inflációs kilátások ne romoljanak.

A jegybank célhorizontja immár 2010-re tolódott, s a mostani információk alapján a háromszázalékos cél ismét elérhetővé vált. Ha az energiaárakhoz, árfolyamhoz és esetleges áfaemeléshez kapcsolódó kockázatokkal nem kell számolni, akkor az év végére nyolc százalék lehet a kamatszint.

 
 
Gazdaság

Vannak akik már kénytelenek voltak szembenézni a kamatok változásával:

 

OTP-ügyfelek katasztrofális féléve

 

Idén egyelőre igen rosszul teljesítenek a nyugdíjpénztárak.

Az első után a második negyedévet is veszteséggel zárták a nyugdíjpénztárak - idézi a Bamosz adatait a Világgazdaság. Az önkéntes és a kötelező magánkasszák átlag 2,2-2,3 százalékos buktát könyvelhettek el, amivel idén összesen 10 százalékra hízott a mínusz.

 
 
Gazdaság

A mi olvasóinknak ez nem hír, az ilyen hiradások tartalma inkább abban van, hogy milyen késéssel és milyen mélységig tekintik át a folyamatokat.  

Aggódnak az olaj-utánpótlás miatt

 

Az energiahordozó árfolyama az elmúlt napokban újra emelkedésnek indult.

Geopolitikai tényezők játszottak közre az olaj jegyzésének újbóli emelkedésében - derült ki a BBC híradásából. Az Egyesült Államok és Lengyelország közötti rakétavédelmi megállapodás, amelyet a két ország külügyminiszterei szerdán írtak alá meglehetősen negatív reakciót váltott ki Oroszországból. A katonai és olajnagyhatalom a szerződés szentesítését követően a diplomáciai viszonyok szükségszerű megromlására figyelmeztette Lengyelországot; az orosz haderők vezérkari főnökének helyettese egyúttal megjegyezte: az Egyesült Államok által szított nézeteltérés nem maradhat következmények nélkül.

Az oroszok grúziai intervencióját követő diplomáciai villongások aggodalmat keltettek a befektetőkben, hiszen Oroszország állásfoglalásával végső soron a szintén olajnagyhatalom Irán mellé állt a vitában - az Egyesült Államok azzal érvelt a cseh és lengyel területen kialakítandó rakétavédelmi rendszer kiépítése mellett, hogy az mind Európának, mind a tengerentúlnak hatékony védelmet biztosít a közel-keleti "gaz elemek" ellen; Rice külügyminiszter példaként Iránt említette.

Az energiahordozó drágulásában az is szerepet játszott - írta a BBC -, hogy felmerült: az Opec a közeljövőben csökkentheti a kitermelés mértékét, ezzel is meggátolva az árak további csökkenését.

 

Miért marad durva drága a benzin?

 

A múlt héten megállíthatatlannak tűnt az olaj árának csökkenése. A visszaeső kereslet húzta lefelé a tőzsdei jegyzéseket, ám a befektetők már akkor is úgy vélték, hogy aligha lesz 100 dollárnál olcsóbb a fekete arany hordója. 

 
 Gazdaság

Csökkenő transzparencia a harmonizáció jegyében
Viszlát, negyedéves gyorsjelentések!
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=378711&place=NBNG_cikk 

A harmadik negyedévben már a BÉT A kategóriás cégeinek sem kell a megszokott gyorsjelentésüket elkészíteniük. A tőzsde a versenyre és harmonizációra hivatkozik, a befektetők a transzparencia miatt aggódhatnak.

A mostani változtatás után egységes lesz az elvárás a tőzsdei társaságokkal szemben: legyen egy éves és egy féléves jelentés, "gyorsjelentés", s a köztes időszakban jelenjen meg egy "időközi vezetőségi beszámoló". Ennek tartalmát a PM rendelete szabályozza, ám eléggé felületesen: annak az időközben bekövetkezett tranzakciók és események leírását és a cégek gazdálkodására gyakorolt hatásának ismertetését kell majd tartalmaznia, valamint az adott cégek és konszolidációs körükbe tartozó társaságok pénzügyi helyzetének és teljesítményének ismertetését.

Nem kötelező viszont az eddig megszokott formában például mérleg és eredménykimutatás vagy cash-flow-kimutatás közlése negyedévente. Mivel a miniszteri rendelet és várhatóan a BÉT-szabályzat is nagy mozgásteret fog biztosítani, a kibocsátón múlik, hogy mennyit kíván magáról a féléves beszámolók között elárulni.

 

Ezt nem is értem: a tejeszacskóra is rá van írva, mit tartalmaz – még ha nem is pontos az a felirat...

 
Gazdaság

Összevonja áramcégeit a Gazprom
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=378657&place=NVNG_cikk 

A Gazprom igazgatótanácsa jóváhagyta a cég tulajdonában levő villamosipari vállalatok összevonását az anyacég által 100 százalékban birtokolt leányvállalatban, a Gazoenergeticseszkaja Co-ban. Ezzel a gázmonopólium az ország legnagyobb elektromosáram-holdingját hozza létre, amely az orosz árampiac mintegy 30 százalékát ellenőrzi.

Meglehetősen furcsa, de a vállalat stratégiai és napi ügyeit az anyavállalat gáz- és olajmarketingért és fejlesztésért felelős osztálya intézi, s Kiril Szeleznyev irányítja. A Gazprom az első félévben több mint kétszeresére, 285,7 milliárd rubelre (12,2 milliárd dollár) növelte nettó nyereségét. A cég adja a világ földgáztermelésének közel 20, és az orosz kitermelés 85 százalékát.

 
Gazdaság

Eközben mi, az energia-importőrök sajnos csak az eladásban vagyunk érdekeltek – bár a szomszédaink már a visszaállamosítással fenyegtőznek (ld. előző válogatás):

Eladják a Mavir egy részét
http://www.origo.hu/uzletinegyed/ceg/20080822-mavir-reszleges-privatizacio-a-kormany-dontese.html 

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) részleges privatizációja mellett döntött a kormány az Új tulajdonosi program (ÚTP) keretében - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő pénteki online tájékoztatóján. Korábban egyébként az egész MVM csoport magánosítása került szóba, most viszont az arról leválasztott rendszerirányító kerülhet be az ÚTP-be.

A Mavir eladása 2010. március 31-ig fokozatosan történik, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül - közölte a szóvivő. Az igazságügyi és rendészeti miniszter feladata lesz, hogy december 31-ig kidolgozza azokat a jogi megoldásokat, amelyek biztosítják, hogy a Mavirban senki ne rendelkezhessen a villamosenergia-piaci versenyt veszélyeztető befolyással.

Most tehát nem a "nagy MVM", hanem az arról leválasztott Mavir privatizációja került napirendre, ami jelentősen kisebb értéket képvisel. Ugyanakkor a Mavir stratégiai fontosságú vállalat, a villamosenergia-rendszer stabilitásáról kell gondoskodnia.

 
 
Gazdaság – Hitelpiaci válság melléklet

Az infláció alakulására figyelnek a Fed döntéshozói

 

Az infláció erősödésének hatására egyfajta konszenzus kezd kialakulni az USA jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) héjái és galambjai között atekintetben, hogy a döntéshozóknak elsősorban az árnyomás alakulására kell figyelniük.

A héják már kevésbé hangoztatják, hogy minél hamarabb szigorítani kell, a galambok viszont belátják, hogy az olajárak csökkenése nem jelenti feltétlenül az inflációs kockázatok enyhülését - írta a Financial Times.

A közeledés oka annak felismerése, hogy az inflációs kockázat már nem annyira az élelmiszerek és az energiahordozók emelkedésének következménye, hanem annak, hogy a nyersanyagárak eddig végbement emelkedése más területeken is növeli az árnyomást és fokozza az inflációs várakozásokat. Ebből következően az eddiginél is jobban figyelnek a maginfláció alakulását mutató adatokra.

A változékony élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított termelői maginfláció 3,5 százalék volt, ami 1991 óta nem látott magas érték.

 

Erről már sokszor beszéltünk, de érdemes szem előtt tartani az adatok értelmezésekor: az infláció számításának módja időről időre változik, az Egyesült Államok jelenleg nem veszi figyelembe az energia és élelmiszerárakat – vagyis azokat, amik mennek fel, és azokat, amiket az emberek ténylegesen kénytelenek nagy mennyisgben fogyasztani.

 

A korábbi maginflációszámítási módszereknek megfelelő adatokat a http://www.shadowstats.com/ -on lehet nyomonkövetni.

 
 
Gazdaság – Hitelpiaci válság melléklet

Külföldre tartanak az amerikai magán-tőketársaságok

 

Az amerikai magán-tőketársaságok a belföldi piacon folytatódó hitelválság közepette mind nagyobb arányban fektetnek be külföldön. Az idén több vállalatfelvásárlást hajtottak végre az Egyesült Államokon kívül, mint azon belül: a Thomson Reuters adatai szerint a 2007-es 35 százalékról 2008 első hat hónapjában 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetések aránya.

 

A jelenség nem példa nélküli, öt évvel ezelőtt is volt már rá példa, amiért érdekes, az csak az, hogy jól mutatja: a tőkének mennyire mindegy, hogy mit és hol, ha rendben van a mennyi. (Az amerikaiak közismerten lokálpatrióták – de a pénzt, azt azért ők is oda teszik, ahol fial.)

 

Ezért lenne szerencsés a kisembernek is félretennie az érzelmi alapú politizálást és helyzetértékelést: így mindig olyan lépéshátrányban marad, ami lehetetlenné tesz bármilyen cselekvést.

 
 
Gazdaság – Hitelpiaci válság melléklet

Ezt csak a vicc kedvéért – valaki megint fordítva ül a lovon: nem az olajért (gázért) folyik a háború, hanem a fránya hideháború megdobta az olaj árát, khm:

 
New York-i zárás

Már pánikba esni sem érdemes

 

Szinte minden oldalról negatív híreket kaptak a befektetők csütörtökön. A Citigroup elemzése szerint a Wall Street-i befektetési bankok újabb veszteségleírásokat jelenthetnek a harmadik negyedévben, míg a Goldman Sachs szerint a fejlett országok gazdaságai végleg a recesszió szélére sodródtak. A Goldman a globális recesszió esélyét ugyan nem több, mint 20 százalékosra becsüli, ám a bankszektor jövőbeli teljesítményéről meglehetősen riasztó képet fest.

Nem javítottak a hangulaton a Fannie Mae és a Freddie Mac körüli pletykák sem; egyre nagyobb teret nyer a vélemény, miszerint a két társaság nem kerülheti el a bedőlést, a kormány beavatkozása pedig eltörölheti a részvényesi tulajdont a cégekben.

Az újabb hidegháború kirobbanásáról szóló spekulációk miatt 121 dollár fölé emelkedő olajár eladási rohamot indított az autóipari szektorban és persze a légitársaságok sem úszták meg az esést.

 
 
Gazdaság – Hitelpiaci válság melléklet

Warren Buffet szerint nemhogy érdemes, hanem szükségszerű a pánik:

 

Katasztrófától tartanak Buffették

 

Amerika nem folytathatja a hitelből élést, ha el akarja kerülni az összeomlást - értettek egyet a guruk egy konferencián.


Az Egyesült Államoknak és választott vezetőinek meg kell küzdenie a nemzet gyorsan növekvő, sok ezermilliárd dolláros adósságával, ellenkező esetben az ország gazdasági katasztrófával néz szembe – sommázták.

Buffett szerint ugyanakkor az USA-ban születettek kilátásai még mindig jobbak, mint bárhol a világban. A szükséges plusz forrásokat elő lehet teremteni, és "a pite egyre nagyobb és nagyobb lehet".

 

 

Politika

A cikk Salvor álláspontját támasztja alá, meglátjuk mi og történni, mindenesetre lássunk egy ilyet is:

Moszkva sokat kockáztat
http://www.nol.hu/cikk/504216/
 

A megállapodásnak megfelelően Oroszország kivonja katonáit Grúziából - fogadkozott csütörtökön is az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov szerint Moszkva ezt már három napja megkezdte, ám "egyes országok nem akarják észrevenni".

Bár a Kreml egyértelműen grúz agresszióról beszél, amit a dél-kaukázusi ország elnöke, Mikhail Szaakasvili indított el, Moszkvának keveseket sikerült a saját oldalára állítania.

Moszkva Berlinben sem talált partnerre: a Balti-tenger alatt futó Északi áramlat gázvezeték építésében együttműködő Németország kancellárja a Kremlben járva az orosz erők mielőbbi visszavonása és nemzetközi békefenntartók megjelenése mellett állt ki.

A szövetséges hiánya mellett azonban további dilemma várja Oroszországot: Abházia és Dél-Oszétia elismerésének kérdése. A Kreml ezt ugyan eddig elutasította, ám az orosz elnök nyilatkozatai után egyre nehezebb lesz megmagyarázni, miért nem ismeri el, különösen, hogy annak jogalapját épp Koszovó létrejöttével támasztja alá.

Valószínűleg közvetlen célját sem érte el az orosz beavatkozás: Szaakasvili helyzete a várakozásokkal ellentétben nem gyengült meg.


Kapcsolódó hírek:

Hidegháború? – nem teljesen elfogulatlan, ugyanakkor gondolatilag érdekes elemzés az elmúlt hetek kül- és belpolitikai aktualitásairól a grúz-orosz konfliktus tükrében 

„Na most, kérdezi ezek után Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke a The New York Times számára írott cikkében, ugyan mi hátránya származhatna Oroszországnak, azaz milyen elrettentő erő származhatna abból, ha a NATO felmondja vele a "stratégiai együttműködést"? Semmi, hangzik a konklúzió, mert az oroszoknak fölösleges olyan szervezetekben "együtt ülniük", legyen az a világ nyolc, legfejlettebb országának klubja (G8) vagy a NATO-Oroszország Tanács, ahol bennünket nem partnernek tekintenek, hanem legföljebb vacsoravendégnek.”

 
Technológia

A fogyasztás csökkentésének elméletéről sokat hallottunk, nézzük a gyakorlatot, a GM okulva veszteségeiből, kisfogyasztású kisautót tervez a középkategóriában, 2010-es kezedetű gyártással:

 

Kétségbeesve lohol versenytársai után az Opel gyártója

 

A GM azt szeretné, hogy a Toyota Corollával, a Ford Focusszal és a Honda Civic-kel versenyző Cruze a legalacsonyabb fogyasztású jármű legyen kategóriájában. Ehhez 40 mérföld/gallonos (körülbelül 6 liter/100 kilométeres) fogyasztást ígérnek.

 

 

Hírek röviden:

A németek is védik a stratégiai cégeiket

Áldását adta a német kormány arra a törvénytervezetre, amely vétójogot adna a német államnak arra az esetre, ha egy EU-n kívüli ország legalább 25 százalékos részt kívánna szerezni egy stratégiai jelentőségű német vállalatban. Berlin elsősorban a hadiipart és az energiaellátást kívánja ily módon védeni. (MTI)

7 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://terminus.blog.hu/api/trackback/id/tr13627663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miluuu 2008.08.24. 02:51:37

YP sajnos nem voltam elég gyors igy nem tudtam lementeni a cikkeidet.
Légyszives küldd el nekem mailben, mert a minimálszintet épp most kezdtem el felépiteni, jó lenne még átolvasni a konkrét számokat, hogy pontosabban tudjak terevzni.
Köszönöm szépen előre is!

Jack Skellington 2008.08.24. 04:06:25

Sok vizet ugyan nem zavarnak, de kérném az én bejegyzéseim törlését is, ha megoldható!
Köszönettel:

dzsekk

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com/ 2008.08.26. 11:14:03

Dzsekk, ez olyan, mint a filmsztár temetésén a hölgyek körében kitörő öngyilkossági hisztéria... Elő a retikülből azt a kis finom pisztolyt.

Jack Skellington 2008.08.26. 15:28:14

Arma Gedeon

:)

Láttam az egyik ominózus troll-kommentet. Nem tudom, mennyi volt még, de az az egy is elég volt ahhoz, hogy megértsem YP-t és szolidaritást vállaljak vele.

YP 2008.08.26. 16:46:55

Arma Gedeon · olajcsucs.blogspot.com/ 2008.08.26. 11:14:03


Na fogadjunk, hogy nem olyan. Hidd el, bőven elég hasonlóban volt részem, fel tudom mérni, hogy mi lenne ebből. Olyasmi, amire senkinek semmi szüksége.

Az információ majd utat talál. Az a természete neki. Stay tuned.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.26. 22:01:38

YP, én a tréfás hasonlatot kizárólag Jack Skellington kérésére értettem. Szolidáris magam is vagyok, de akkor egy másik hasonlat a magyar népmese, ahol ha már baj van, a család minden tagja hozzátesz még valamit, hogy még nagyobb legyen. Pár értelmes hozzászólás leszedése semmit nem segít a trollügyön, viszont infóra szomjazó aggódó polgárokat foszthat meg valami hasznostól, ha kicsiben is.
Sajnos én nem láttam az ominózusokat, de ez egy gonosz világ. És még milyen lesz nemsokára...
YP, emlékszel, én adtam rólad még az Indexen régebben egy diagnózist. Nem játszik közre?
Sok sikert az ASPO-nál.

YP 2008.08.26. 23:14:20

Nem tudom, hogy konkrétan melyik diagnózisra gondolsz, mert annyit adtak már rólam, mint a szemét. :-)

Viszont sem az indexen sem itt nem voltam, nem vagyok és a jövőben sem leszek nyitott a személyiségem megvitatására. Sem az a topik, sem ez a blog nem a szmélyiségemről szól(t), akit az érdekel, keressen fel személyesen, egy sör mellett eldumálok vele róla. Egy ilyen 8erősen szakmai) témában viszont totálisan érdektelen a személyiségem, éppen ezért az hát a te arról adott valamikori (még ha pontos) diagnózisod is.

A bejegyzéseimet azért töröltem, mert így láttam (és látom) jónak. Még ha tévednék is: enyém a döntés, enyém a felelősség, enyém a következmény.

Egyébként pedig kötve hiszem, hogy tévedtem volna.
süti beállítások módosítása