COOL IT – Ne csak hűvös fejjel, hanem logikusan is vitázzunk!
Az alábbi cikket Szám Dorottya, az FFEK csoport munkatársa küldte. A csoport munkájáról bővebb tájékoztatást ezen a webcímen érhettek el: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html
Ebben az írásban a világméretű felmelegedést ellenzők további érveit elemzem. Szó lesz a felmelegedést népszerűsítő „bioüzemanyag-lobbi” érdekeiről, valamint a bioüzemanyag hátrányairól és lehetőségeiről is.
Felmelegszünk, vagy lehűlünk?
Ez a kérdés az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) második helyzetértékelő jelentésének nyilvánosságra hozatala után hangzott el kételkedő éghajlatkutatók egy csoportjától, akik a világméretű felmelegedést a természet periodikus folyamataként értelmezték. Elutasították azt a többségi véleményt, hogy a felmelegedést az ember okozza. Hogy ezt a vitát nem az ellenzők nyerték, azt az is mutatja, hogy a harmadik helyzetértékelő jelentésben számszerűsítették az emberi tényező valószínűségét: 90 %-os esélyt adva neki. Emellett pedig rámutattak arra, hogy a második jelentés kevésbé vészterhesnek mutatta be a jövőt, mint amilyen az valójában: kutatásokkal alátámasztották, hogy eddig túlértékelték a légköri aeroszolok hűtő hatását. Bár ennek ellenére ma is hevesen érvelnek tovább a szkeptikusok, az eddig kimerített és megcáfoltak mellett (amelyeket a Meleg helyzet c. írásban ismertettem) újabb és újabb érveket hozva fel, a kutatók körében egyre inkább azt a látszatot keltve, hogy nem akarnak szembenézni a tényekkel és a felmelegedés által kiváltott szörnyű következményekkel. Íme néhány érv Bjorn Lomborg nemrég megjelent Cool It – Hidegvér! C. könyvéből:
1. A jegesmedvék szaporodása és a felmelgedés – van-e egyértelmű összefüggés?
A szerző szerint a jegesmedvék száma nem csökken, hanem épp ellenkezően: nő, így ez nem támasztja alá azt az „elképzelést”, hogy az északi sark jege rohamos olvadásnak indult volna. Tudjuk, hogy a jegesmedve-populációk számának csökkenéséről és a jegesmedvék számának fogyatkozásáról több, egymásnak ellentmondó felmérés látott napvilágot. Pont ez az, amit a szerző is meglovagol: nem fogadja el a jegesmedvék pusztulásáról beszámolt jelentések hitelességét. Ebben az érvelésben a szerző elfogadja azt az állítást, hogy a jegesmedvék száma a felmelegedés „indikátora”. Igaz-e ez az állítás? Csak részben, mert figyelmen kívül hagyja, hogy a jegesmedvék számát a felmelegedés mellett más tényezők is befolyásolják:
- *mennyire szigorú a vadászati szabályozás
- *az egyes populációk népesség-növekedése eltérő[1]
- *a jegesmedvék tudnak alkalmazkodni a környezeti változásokra, meg tudják változtatni az életmódjukat. Szárazföldi nyári életmódra tudnak berendezkedni, hasonlóan a barnamedvékhez, amelyekből kialakultak. [2]
- *A jegesmedvék keveredhetnek a barna- és grizzlymedvékkel, ami megnehezíti a számuk meghatározását.
- *Az egyes populációk különböző éghajlatú tájakon élnek, ami különbözőképpen befolyásolja a szaporodásukat.
A szerző ezen érvek többségét fel is sorolja, de csupán azt a következtetést hozza ki belőle, hogy a jegesmedvék száma nő, nem pedig azt, hogy ennyi bizonytalansági tényező mellett a felmelegedés és a szaporodási ráta között nem lehet egyértelmű összefüggést megállapítani.
2. Mekkora a természetes üvegházhatás mértéke?
„Az üvegházhatás alapvetően hasznos jelenség, ha a légkörben nem lennének ilyen gázok, a Föld átlagos hőmérséklete 32,7 oC-kal alacsonyabb lenne, s így valószínűleg az általunk ismert élet sem létezne” – írja a szerző.
Bár az üvegházgázok közül a legfontosabb nem a CO2, hanem a vízpára és a felhők; ugyanakkor azonban a CO2 hatása az infravörös kisugárzásra nagyobb, mint amit térfogati aránya alapján várnánk, az üvegházhatás sorában a vízpára és a felhők után rögtön a CO2 jön, 26% körüli hatással (az egész üvegház-hatáshoz képest). Mivel a vízgőzből adott átlaghőmérsékleten ugyanannyi van jelen, (merthogy a bolygó vízkészlete adott), addig a CO2-ből bizony változik a mennyiség, főleg ha a lekötött szenet elégetjük. Ezért bár az üvegházhatáshoz a CO2 járuléka kisebb, mint a vízgőzé, ennek a változása a fontos.
3. Miért hat komplex módon a felmelegedés?
A szerző felhívja a figyelmet egy fontos tévhitre: a Föld globális átlaghőmérsékletének növekedése nem azt jelenti, hogy a Föld minden pontján ugyanakkora növekedés lesz tapasztalható. A globális felmelegedés sokkal gyorsabban növeli a szárazföldek hőmérsékletét, mint a vizet. (Jóval könnyebb felmelegíteni néhány méter vastag földtakarót, mint több kilométer mély óceánt). Emellett a felmelegedés erőteljesebben növeli az alacsony hőmérsékletet, mint a magasat, vagyis nagyobb mértékben növeli az éjszakai és téli hőmérsékletet, mint a nappalit ill. a nyárit. A felmelegedés különbözően hat az éghajlati öveken: a trópusi övben kevésbé, a kontinentális és sarki égövben erőteljesebben. A felmelegedés Európára hűtő hatást is gyakorol: olvadásnak indul az Északi-sark jege. Ennek következtében a Golf-áramlat előterében felhígul a só sűrűsége, ez pedig magával hozza az áramlat lassulását, mivel azt a só sűrűségkülönbsége (gradiense) hajtja.
4. Meghamisíthatja egy figyelmen kívül hagyott tényező a globális felmelegedésnek tulajdonított következményeket?
A hőhullámok a közvélemény szemében egyértelműen igazolják a globális felmelegedést. A könyv felhívja a figyelmet egy fontos körülményre: a hőhullámok oknyomozásánál figyelmen kívül hagyják az urbanizáció hatását. A nagy mennyiségű tégla, beton és aszfalt a városokban sokkal több hőt nyel el, mint vidéken a környezet. Emiatt ún. városi hőszigetek alakulnak ki.[3] [4] Műholdas mérésekből kiderült, hogy a gyorsan növekvő Houstonban, ahova 1990 és 2000 között háromszázezer ember költözött, 0,7 oC-kal növekedett a felszíni hőmérséklet. [5]
A hőelnyelés mellett a szárazság miatt is melegednek a városok: kevés a zöld terület, viszonylag sok a nagy, vízhatlan felület, a csatornázás hamar elvezeti a vizet. Ezért a napsütés nem termel vízpárát, ami hűtené a felszínt. Ennek enyhítése szempontjából fontos, hogy a városi környezetbe fákat és növényeket ültessünk.
A városok melegedésének fő oka tehát nem a globális felmelegedés, hanem az épített mesterséges környezet. És a környezet megváltoztatása kisebb összegbe kerül, mint a szmog enyhítése és a légkondicionáló berendezések beszerelése.
5. Kiotói egyezmény – nyertünk vele 7 napot
Az 1997-ben megkötött Kiotói egyezmény célkitűzése az volt, hogy az azt aláíró államok 2008-2012-re nagyjából 20 %-kal csökkentik a szén-dioxid-kibocsátásukat. A 20 %-os adat is jelzi, hogy itt egy politikai és nem tudományos érveken alapuló megállapodás született. Ami emellett nem is nevezhető sikeresnek: a legnagyobb kibocsátók közül az AEÁ és Ausztrália sem írta alá, Kína pedig aláírta, csak nem tartja be. Nem tartja be Kanada, Spanyolország, Olaszország és Portugália sem. Ha ugyan e országok ratifikálták volna, akkor is csak minimális lenne a javulás: az IPCC modelljei szerint 2050-re a hőmérséklet 0,05 oC-kal, 2100-ra pedig 0,16 oC-kal növekedne lassabban, ami elhanyagolható.[6] Ez mindössze annyit jelent, hogy a 2,6 oC-os várható hőmérséklet-emelkedés öt évvel később következik be, tehát nem 2100-ban, hanem 2105-ben. Összességében az ipari országok szén-dioxid-kibocsátása 1 %-kal csökkent az egyezmény hatására. A szerző egy tanulmány[7] alapján azt állítja, hogy ha 2012 után nem sikerül a lejárt Kiotói egyezmény helyébe egy újat elfogadni, akkor a számítások alapján mindössze hét nappal sikerül a felmelegedést elodázni.
A tanulság ebből nem az – amit a szerző is levon – hogy felesleges összegeket szánni a kibocsátás megfékezésére, hanem gyökeres szemléletmód-váltásra van szükség. Mindenek előtt megújuló energiaforrásokra való áttérésre. Bár kétségtelen, hogy ez nagyobb összegeket emésztene fel, mint a felmelegedéshez való alkalmazkodás és több üvegházgáz-szűrés, de ez az egyetlen megoldás a környezet fenntarthatóságának és saját fennmaradásunk érdekében.
Összességében a szerző elismeri tényként a felmelegedést, hatásait azonban korántsem tartja annyira fenyegetőnek, ami indokolná az üvegházhatású gáz-kibocsátás csökkentésére irányuló programokra költött hatalmas összegek felhasználásának szükségességét. Úgy véli, hogy ezen összegeknek jobb helye lenne a szegénység és a súlyos betegségek leküzdésében, és a környezetszennyezés megfékezésénél. A globális felmelegedés ellen tett erőfeszítéseket radikális megoldásnak tartja, elfogadhatatlannak véli, hogy a felmelegedést ellenzőket szinte kivétel nélkül az olajlobbi kiszolgálójának könyvelik el.
De vajon milyen érdeke fűződik ehhez? Érdemes-e az adófizetők pénzéből szánt összegeket a felmelegedés ellen tett erőfeszítéseket finanszírozására költeni ill. zöldberuházásokba fektetni?
A válasz természetesen igen, a felmelegedés tény, és a zöldberuházások nem csak környezetvédelmi megfontolásokból lényegesek, hanem az erőforrások kimerülése miatt is. Bár ez utóbbi oldalról nem bocsátkozik vizsgálódásokba a könyv, pedig ez lenne a legfontosabb.
A könyv elolvasása után
azonban az eddigieknél sokkal fontosabb konklúziót is levonhatunk: választ kapunk a könyv által nyitva hagyott következő kérdésre.
(Mennyire) hitelesek az eddig készült felmelegedési forgatókönyvek?
Mivel a jövőbeli éghajlatot közvetlen módszerekkel nem tudjuk vizsgálni, ezért előrejelzéseket készítünk a kulcstényezőkről, például az egyes országok olaj- és szénfelhasználásáról, majd az így kapott szén-dioxid-kibocsátási értékeket modellekbe illesztjük. Így mutatjuk be az üvegházhatású gázok hőmérsékletre gyakorolt hatását. Az olaj- és szénfelhasználásnál azonban kivétel nélkül olyan előrejelzésekkel dolgoznak a klímakutatók, amelyek nem számolnak ezen erőforrások kimerülésével. E kimerülés az olaj esetében már elkezdődött, a többi ősmaradványi erőforrás esetében pedig legfeljebb pár évtizeden belül be fog következni. A felhasználást pedig nem a kitermelésük, hanem a külföldre kivitelük tetőzése befolyásolja, ami előbb fog bekövetkezni. Az éghajlatmodellek így ezen export-tetőzéseket követően lényegében hamis, egytől-egyig elvetendő forgatókönyvek. Szükséges lenne ezért olyan felmelegedési forgatókönyveket készítenünk, amelyek számolnak az erőforrás-válság hatásaival, noha érdemes megjegyezni, hogy érdekességképp készültek olyan forgatókönyvek is, melyek azzal „számolnak”, hogy az emberi eredetű kibocsátás holnap nullára csökken…Sajnos ilyen esetre sincsenek jó hírek: a felmelegedés még legalább 40-50 évig folytatódik, mert a többlet CO2 lassan ürül ki a légkörből.
Összegezve a fentieket, elmondhatjuk, hogy a szerző alapfeltevése, miszerint feleslegesen költünk nagy összeget az üvegházgáz-kibocsátás mérséklésére, igaz. De nem a szerző érvelése, hanem az erőforrás-válság miatt.
A nagy bioetanol-ámítás
Járjuk körül még egyszer a kérdést: fűződhet-e üzleti érdeke a szerzőnek ahhoz, hogy tagadja a felmelegedés fontosságát?
Inkább azt lehet megfigyelni, hogy az üzleti érdekek a felmelegedés népszerűsítését és nem elhallgatását kívánják meg. (Csak egy példa: 2007-ben a béke Nobel-díjat a felmelegedést és persze a bioetenolt népszerűsítő Al Gore, volt amerikai alelnök és az IPCC kapta megosztva. A díj esélyes jelöltje volt Angela Merkel, német kancellár, szintén a környezetvédelem terén elért érdekérvényesítése miatt.)
Miért?
Mert a cél a végsőkig hasznot húzni a kőolajra épülő üzemanyag-értékesítésből. Üzemanyagot pedig elő lehet állítani élelmiszernövényekből (pl. repce, kukorica) is, amit tekinthetünk egy komoly előrelépésnek a zöld energiaforrások alkalmazása terén is. Mivel teljesen tiszta energiaforrásról van szó, így felhasználása során nem juttatnánk vele üvegházhatású gázokat a légkörbe…
Ezeket az érveket olvashatjuk a bioüzemanyagot népszerűsítő újságcikkekben és hallhatjuk a tévében. Azt már kevesen teszik hozzá, hogy ez az érvelés több helyen is hibázik.
Először is, a bioüzemanyag nem tekinthető teljes mértékben zöld erőforrásnak. Az üzemanyagként felhasznált felnevelt növények ugyan megkötnek életük során annyi szén-dioxidot a levegőből, amennyit az elégetésükkor felszabadul, de a kibocsátási mérleg mégsem nulla, mert nem számoltuk bele az ültetvények létesítéséhez, a felhasználásukhoz szükséges üzemek felépítéséhez, ill. a növények szállításához szükséges erőforrás-felhasználást. Ráadásul az eltüzelés után a CO2 sokáig a légkörben marad, megkötése lassú. Így a növény által egy év alatt megkötött szén-dioxidot újra több évtizedes bolyongásra ítéljük a légkörben.
Másodszor, ehhez az erőforrás-felhasználáshoz, továbbra is ősmaradványi erőforrásokat használunk fel, átlag 87 %-ban.
Harmadszor, ezek kimerülésével nem fogunk külön forrásokat lekötni arra, hogy üzemanyagot állítsunk elő, ha egyszer magából az olajból közvetlenebb és kisebb költséggel tudunk benzint előállítani.
Negyedszer, a bioüzemanyag alkalmazásának hatásfoka rendkívül alacsony, előállítása nagy mennyiségű ősmaradványi erőforrás-felhasználást igényel, minősége sem megfelelő.
Ötödször, az eddigieknél komolyabb probléma, hogy elvonjuk az élelmiszertermeléshez szükséges területeket, ami az élelmiszerárak növekedését, hosszabb távon pedig súlyos élelmiszerhiányt idézi elő. Egy szakértői becslés szerint, ha az Egyesült Államok összes használható területét bioetanol előállítására használnánk, azzal az Államok benzinfogyasztásának 7 %-át fedeznénk. (2007-es becslés). Az AEÁ jelenleg világelső bioüzemanyag-termelésben. George W. Bush amerikai elnök határozata szerint öt éven belül az amerikai kukoricatermelés 30 %-át (ez a mennyiség jelenleg 20 %) etalontermelésre szánják. Ez az AEÁ jelenlegi teljes kukoricaexportjának felel meg. E cél mielőbbi elérése érdekében jövőre az eddiginél 5 millió hektárral nagyobb földterületen – ez hozzávetőleg Svájc területének felel meg – kell elkezdeni az etanol alapanyagául szolgáló kukorica termesztését. A bioetanol-programot ennek ellenére azért szorgalmazzák az AEÁ-ban, mert hozzájárul a rohamosan növekvő amerikai felhasználók igényeinek kielégítéséhez. Rövidtávú célja ennek a benzinár csökkentése, és így a kereslet növelése, hosszú távú célja – amíg nyereséges - a magas benzinárat megfizető kereslet kielégítése.
Bár George Bush „kamikaze” terve még csak papíron létezik, számos országot már most súlyos élelmiszerválság súlyt, vessünk csak egy pillantást a következő világtérképre!
Forrás: Magyar Nemzet Magazin 2008. május 3. Courrier International/FAO/Magyar Nemzet-Grafika
A térképen kiemelt országok helyzetét nem elemzem – bár az is megérne egy külön cikket – , ezekről nem telik el nap úgy, hogy ne esne szó a napilapokban.
Mi erre a döntéshozók reakciója?
Az ENSZ egy 2008. április 29-én kiadott közleményében leszögezte: „Az élelmiszerárak drámai növekedését példátlan és világméretű kihívásnak tekintjük”. Válságkezelő akciócsoportot hozott létre, és felszólította az exporttilalmat bevezető országokat, hogy oldják fel korlátozásaikat, mert ezzel mérsékelhetők az árak.
Kérdés, hogy a jelenlegi kereskedelmi viszonyok közt ez most érdekükben áll-e az érintett országoknak?
Jean Ziegler, az ENSZ egyik jelentéstevője így fogalmazott: „Ma emberiség elleni bűn a bioüzemanyag nagyarányú termelése, ugyanis ez áll a világ élelmiszer-árrobbanása mögött.”
Felteszem az ENSZ belsőbb körei igen, Jean Ziegler viszont nincs tisztában az élelmiszerár, még inkább a kőolajár emelkedésének okával. Felteszem, hogy – sajnálatos módon - sok más döntéshozó sincs tisztában vele. A kőolaj áremelkedését nem spekuláció, nem a dollár mélyrepülése és nem is az AEÁ-beli másodlagos jelzálogpiac válsága, hanem a Föld kőolajkészleteinek kimerülése okozza.[8] A kőolaj áremelkedése pedig begyűrűzik az élelmiszerárakba a termelési, szállítási és előállítási költségeken keresztül. A mezőgazdasági gépekhez használt gázolaj drágul, a közúti szállítás is – legalább a kikötőkig – gépkocsikkal történik, ami ugyancsak rárakódik a végső árra. Arról nem is beszélve, hogy a műtrágyagyártás fontos alapanyagai szintén ősmaradványi energiahordozók, valamint maga a gyártás is energiaigényes, ősmaradványi energiaforrásokat vesz igénybe.
Sokan hibáztatják a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a Világkereskedelmi Szervezet liberális politikáját, ami csökkentette több ország lehetőségét az önellátásra. Ennek hátterében a fejlett államok által exportált, szegény országokban áron alul eladott élelmiszert látják.
Itt nem az a lényeg, hogy liberálisnak tituláljuk-e a fenti világszervezetek politikáját, hanem az, hogy a jelenlegi világgazdasági kihívásokra az önellátás megteremtésével tudunk választ adni. Ősmaradványi energiaforrások hiányában megnehezül a közlekedés és ezáltal meggyengülnek a nemzeteken átívelő kereskedelmi ellátó-szolgáltató láncok. A nemzetállami törekvések nagyobb szerepet kapnak, legyen szó élelmiszer- vagy energiaellátásról. A hangsúly a helyi termelésre és gyártásra helyeződik át. Az épp időben ("just in time") gazdasági elv helyett a fenntarthatóságra kell törekedni. Szállítás helyett tárolás. Talán nem filozofálom túl a dolgot: a globalizáció kora lejárt. A lokalizáció korának küszöbén állunk. Nincs mese, ezt az állítást el kell fogadnunk, ha azt akarjuk, hogy legyen étel az asztalunkon és legyen fűtés a lakásunkban.
Mi a helyzet az Európai Unióval és hazánkkal?
Sokunkat érintő „szociális” kérdés az üzemanyagár-emelkedés. A média nemrég számolt be arról, hogy a Fidesz egy olyan törvényjavaslatot kezdeményez, amelynek célja az energiahordozók jövedéki adójának ill. az élelmiszerek áfájának csökkentése lenne. Ez azért rossz politika, mert konzerválja a rossz fogyasztási szokásokat. Ez egy szociálpolitikai válasz egy nemzet-, sőt világgazdasági kihívásra. A megoldás megújuló ill. alternatív energiaforrások rendszerbe állítása lenne minél előbb. (Bár az is előfordulhat, hogy ezzel tisztában van a párt, és tudja, hogy a javaslatot az országgyűlés úgysem szavazná meg, a hír médiában való terjedése mindössze a párt népszerűség-növelését szolgálja. Ezt esetben csak gratulálni tudok az ország és a közvélemény félrevezetéséért.)
Egy korábbi cikkben[9] már eset arról szó, hogy Európa szerencsésebb helyzetben van mint az amerikai kontinens országai, mert itt a termésfelesleget állatokkal etetjük fel, amit többnyire szarvasmarha, disznó vagy baromfi képében fogyasztunk el. Ha ezt a láncszemet kiiktatnánk, akkor ugyan kevesebb alkalommal ennénk hetente húst, de lenne étel az asztalunkon.
A bioüzemanyag-gyártás következményeivel Európában is számolni kell, bár ezek a következmények koránt sem lesznek olyan jelentősek, mint az AEÁ-ban. Az EU 2020-ra 10 %-ra akarja növelni a bioetanol arányát a közlekedésben. Az EU illetékes biztosa tisztában van a bioetanol rizikóival, ezért csak a második generációs (cellulóz alapú) bioüzemanyag termelését tartja megoldásnak. Az igaz, hogy ezzel kevesebb termőterületet kell kivonni művelés aló, hátránya azonban – amit valószínűleg az energiabiztos nem vesz figyelembe - a termőterületekre gyakorolt hatása. Mivel ezek a növények gyorsan nőnek, így kiszívják a talajból a tápanyagokat, így a leszántásuk után a terület sokáig parlagon marad.
Mit tehetünk ez ellen?
Létezik egy kevesek által ismert mezőgazdasági módszer, amelyet Japánban már több évtizede felismertek, kikísérleteztek és alkalmaznak, ez az EM-technológia. A módszer lényege azon alapul, hogy a talajban negatív és pozitív hatású mikroorganizmusok (anabiotikus ill. regeneratív mikroorganizmusok) találhatóak, amelyek aránya hatással van a talaj minőségére és ezen keresztül a termésátlagokra, valamint a növények fejlődésére. Az EM lényegében egy gyűjtőfogalom: az anabiotikus mikroorganizmusok törzsét értjük alatta, amibe például a fotoszintetizáló baktériumok, élesztők, tejsavbaktériumok, és gombák sorolhatók. Ha ezek a mikroorganizmusok elegendő mennyiségben jelen vannak a talajban és képesek szaporodni, akkor elősegítik az antioxidációs szint növelését, aktivitásuk ösztönzi a regenerációs folyamatokat, a talajban levegőt és vizet tisztítanak, fokozzák a növény növekedését, az általuk kiválasztott anyagok nagy mennyiségben – növények és állatok számára is hasznos - tápanyagot tartalmaznak. Üzemanyaguk „zöld”: napfény és levegő (oxigén és szén-dioxid).
A technológia azért is hasznos, mert a használatával nélkülözhető a műtrágya. Tehát mikroorganizmusokkal műtrágya nélkül is biztosítani tudjuk a jelenlegi termésátlagokat. Sőt még ennél többet is.
Vegyünk egy példát!
Az átlagos rizstermelés jelenleg 540 kg 10 áranként (1 ár=100 m2). Ez az eredmény a termesztők oldaláról optimális felszereltséget feltételez, jó időjárási viszonyokat, vegyszerek és műtrágyák alkalmazását. Ezzel szemben az EM alkalmazásával 10 áranként 14-15 bálára emelhető a rizs terméshozama. A rizstermelés legnagyobb hozama, amelyet Japánban az EM bevezetése előtt értek el 14,5 bála 10 áranként. Később az EM bevezetésével új rekordot értek el: 27,6 bála 10 áranként. Tehát mintegy megkétszereződtek a termésátlagok és mindez műtrágya és vegyszerek nélkül![10]
Miért fontos ez?
Az erőforrásokkal szűkös jövőben az erőforrásigényes műtrágya-gyártás nehézséget okoz majd. Ma a műtrágyagyártás 87 %-ban véges ősmaradványi erőforrásokat köt le. Ráadásul amellett, hogy maga az előállítása energiaigényes folyamat, fontos alapanyagai az ősmaradványi erőforrások. (Lásd Hetesi Zsolt mezőgazdaságról szóló cikkeit) A vegyszerek ipari méretekben való előállítása szintén erőforrás igényes művelet. Az EM technológia ezeket is nélkülözi: a növényt védetté teszi a kártevőkkel szemben. Számítások szerint ezzel a technológiával a kártevőarány leszorítható 9-10 %-ra[11].
EM-termékeket már Magyarországon is be lehet szerezni. (www.greenman.hu) Fontos lenne ennek a technológiának a népszerűsítése.
Ezek után már csak egy problémával kell szembenéznünk: hasonlóan a szél- és napenergiához, a technológiára való átálláshoz már nincs sok időnk. Ilyen mikroorganizmus-készítményeket előállító gyárakat gyors ütemben kéne létesíteni. A növekvő igényeket kielégítő termelés-felskálázására így sem leszünk képesek, de menthetjük a még menthetőt.
Mert nem azzal kell foglalkoznunk, hogy fenntartsuk a már fenntarthatatlant, hanem hogy mentsük a még menthetőt. Ez az egyik legfőbb alapelv, amelyet a döntéshozóinknak szem előtt kellene tartania – többek közt - a mostanra igencsak szükségessé váló egységes magyar energiapolitika kidolgozásánál.
[1] IUCN Spacies Survival Commission (2001.) Polar Bears: Procedings of the 13th Working Meeting of the IUCN/SSC Polar Bear Specialist Group, 23-28 June 2001, Nuuk, Greenland. http://pbsg.npolar.no/docs/PBSG13proc.pdf
[2] Berner, J. et al., Arctic Climate ImpactAssessment, National Science Foundation (U. S.), et al. (2005). Arctic Climate Impact Assessment. New York: Cambridge University Press 2005. http://www.acia.uaf.edu/pages#scientific.html
[3] Anon. (2006. 10. 28.). Urban Heat Island. New Scientist.
[4] Arnfield, A. J. (2003.) Two Decades of Urban Climate Research: A Review of Turbulence, Exchanges of Energy and Water, and the Urban Heat Island. International Journal of Climatology 23(1) (2003), 1-26.
[5] Streutker, D. R. (2003). Satellit-measured Growth of the Urban Heat Island of Houston, Texas. Remote Sensing of Environment, (85)3, 282-289
[6] Wigley, T. M. L. (1998.) The Kyoto Protocol: CO2, CH4 and Climate Implications. Geophysical Research Letters, 25(13), 2285-2288.
[7] Nordhaus, W. D., & Boyer, J. (2000). Warming the World: Economic Models of Global Warming. Cambridge: MIT Press. http://www.econ.yale.edu/~nordhaus/homepage/web%20table%20of%20content%20102599.htm
[8] Lásd bővebben: Szám Dorottya – Hetesi Zsolt: Mi áll az olaj árának emelkedése mögött? c. írást: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK/olajar-elemzes.doc vagy ezen blog elemzéseit.
[9] Hetesi Zsolt: A mezőgazdasági termelés és a fenntarthatóság http://terminus.blog.hu/2008/08/05/terulj_terulj_asztalkam_4
[10] Teruo Higa: Effektív mikroorganizmusokkal oldjuk meg Földünk problémáit (Agroinform Kiadó, 2007)
[11]Összehasonlításul, ma a kártevőarány vegyszerekkel 7-8%
Utolsó kommentek