HTML

Utolsó kommentek

2008.08.19. 19:50 Zaphod Beeblerox

Wired

Újabb üzenetet kaptunk Zaphod Beeblerox-tól, a galaxis exelnökétől, aki űrhajójáról figyeli a eseményeket. Zaphod előző üzenetét elolvashatjátok itt. A képeket szerkesztőségünk adta a levélhez.

 

 

Földlakók!

 

Az Aranyszív űrhajó automata rendszere elfogta és dekódolta az alábbi üzenetet. Szerintem kezdjétek el ásni az óvóhelyet, a nagyhatalmak összerugták a port egy kis fos országon. Hiába, az emberi természet. Ha szűkösek az erőforrások, beveritek egymás arcát. Régen kőbaltával, most meg atomrakétával. Az előbbi jobban fáj, az utóbbival viszont nem kell annyit csapkodni, elég egy gombnyomás. Hamarosan újra jelentkezem majd. Ha még életben lesztek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves Georgie, Dick,

 

Látom újra össze akarjátok rúgni a port, felelevenítve a régi "szép" időket. Mi készen állunk.

Nehogy azt higgyétek, hogy nem tűnt fel a kis bekerítő hadművelet, amivel a NATO-ba akarjátok léptetni a szomszédainkat. Most szólunk, hogy nem fogjuk hagyni. Sokmindent elnéztünk nektek, mert naivan azt hittük, hogy Amerika célja az együttműködés, a partneri viszony. Legalább hosszú távon. Csalódnunk kellett. Megigértétek, hogy nem bővítitek a NATO-t. Megszegtétek. Jelcin asszisztálásával kiraboltátok Oroszországot. Mi oroszok vagyunk, talpraálltunk a padlóról. Azt mondtátok, hogy a rakétapajzs nem ellenünk irányul. Hazudtatok. A médiátok azt harsogja, hogy orosz agresszió, amikor a ti bábu Szakadt Vili-tek támadott meg minket. Hazudtok most is.

 

 

 

Nemtom észrevettétek-e, de a 80-as évek óta kicsit megváltozott a helyzet. Szaúdi barátaitok már nem tudják elárasztani a piacot olajjal. Mi meg már nem szorulunk gabona-importra. Viszont fél Eurázsia a mi gázunkat és olajunkat égeti.

 

 

 

 

 

 

 

 

Talán feltűnt, hogy Grúziából mégse vonulunk ki. Most mi hazudtunk. Majd akkor vonulunk ki amikor nekünk tetszik. De előbb bemutatjuk Grúzia példáján, hogy valójában tehetetlen kis pöcsök vagytok. Nem vagytok képesek a saját szövetségeseitek biztonságát garantálni. Az energiaellátásukról ne is beszéljünk. Grúziát most úgy tönkrebasszuk, hogy kicsit sokba fog kerülni összerakni. Nem, ne háborodjatok fel. Ti is megtettétek Szerbiával. Most mi jövünk. És igen, ha voltak kétségeitek, ne legyenek. Azok az SS-21-es rakétaálláspontok amiket Dél-Oszétiába telepítettünk atomtöltetekkel vannak felszerelve.

 

 

 

 

 

 

 

Bosszúból, nem tárgyal a NATO velünk? Tudod mit, mi nem tárgyalunk veletek. Kizártok minket a G8-ból? Hú, nagyon megijedtünk. Bár jókat kajáltunk együtt, jobb is lesz, ha a képmutató pofátokat ritkábban látom ezután. Nem vesztek fel a WTO-ba? Ó jaj. Mindjárt összeszarjuk magunkat. A röhögéstől. Olajért és gázért bármit megkapunk, nem kell nekünk a WTO. Nem adtok több hitelt? Hahaha. Mikor néztétek meg utoljára a könyveléseteket? Amerika be van csődölve. Bizony. A mienket is megnézhetitek, tele vagyunk lével. Elmúltak azok az idők, amikor 10 dolcsi volt egy hordó olaj, és már sohasem térnek vissza. Kereskedelmi szankciókat vezettek be? Na ne. Ha mi vezetünk be ilyet az nagyon fog fájni. Kínától megkapunk úgyis bármit amit akarunk.

 

Tehetetlenek vagytok ellenünk. Szar érzés mi? Már azt hittétek megnyertétek a hidegháborút és belőlünk egy másodrangú nyersanyagellátó ország lesz. Korai öröm. A második félidő a mienk.

 

 

 

Emlékszünk még Afganisztánra is, amikor felfegyvereztétek a felkelőket. Mi is megtudjuk tenni ám. Mit szólnátok ha küldenénk a térségbe pár-tízezer vállról indítható tank és légelháritó rakétát? Irak és Afganisztán közel van ám ide. Néha nem ártana megnézni a Földgömböt. Bár lehet, hogy az a baj, hogy nem találjátok meg rajta még Észak-Amerikát sem.

 

 

 

 

 

 

Fenyegetőzzetek csak nyugodtan, rólunk ez lepereg. Rizsa néni hiába beszél erős válaszról. Csak a száját tudja jártatni. Mi nem fogunk fenyegetőzni, mert tudunk cselekedni is. Vannak dolgok amik nagyon basszák a csőrünket. Ukrajna NATO tagságáról és a lengyel rakétapajzsról beszélek. Üzenem a lengyeleknek és az ukránoknak, hogy le vannak maradva. Eszünk ágában sincs tankokat küldeni ellenük. Inkább nem küldünk nekik semmit. Se gázt, se olajat. Majd a sötét hidegben elgondolkodnak róla, mennyit ér az amerikai barátság. Vagy netán már épül a Varsó-New York kőolajvezeték?

 

A helyetekben inkább nem ugrálnék. És főleg ne törjétek semmi turpisságon a fejeteket, a piros gomb itt van a párnám alatt. Ne felejtsétek el, hogy még mindig nekünk van több atomrakétánk és nem nektek. A rakétapajzsotok még nem épült meg. És nem is fog.

 

Ja, és Georgie-nak üzenem, hogy ne igyon annyit. Nem áll jól neki.

 

 

 

Vlagya

36 komment

Címkék: háború


A bejegyzés trackback címe:

https://terminus.blog.hu/api/trackback/id/tr47622747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kótyonfitty 2008.08.19. 16:43:12

puff

Anr 2008.08.19. 17:39:14

egy fegyver annyit er, amire bizonyitottan hasznalhato. ahhoz, hogy az oroszok olaj/gaz fegyvere mukodjon legalabb egyszer normalis meretekben be kell vetni. az atombombaval valo fenyegetes sem erne szart sme, ha az amcsik nem irtanak ki ve;e nehany szazezer japant.
ami gaz oroszok nem zarjak el nehany honapra az olja es a gaz csapokat senki sem fog a labuk elott fekudni.
utana viszont mindenki egesz europa/usa/kina/...
ugyanis az olaj fungitiv, vagyis miden ellatasi anomalia az egesz vilagon erzodik az arban.

yp
mi a tipped mennyi lenne az olajar, ha 30 napra szunetelne a teljes orosz es azeri (mert ugye BTC szet van/lesz bombazva) export?

Vadista Szandál 2008.08.19. 19:36:32

Vajh mitől áll most 115 felett az olaj suddenly? Egész nap a 112-t nyaldosta alulról meg felülről.

EAGLE 2008.08.19. 20:03:29

Hú micsoda biztonsági intézkedések vannak...
De azért be tudam lépni :-)
Zaphod megint kitett magáért... "a második félidő a mienk" ez nagyon találó!

EAGLE 2008.08.19. 20:13:37

YP (ha más is tudja írhat) lenne egy extra kérdésem -lehet, hogy másokat is érdekel:
Az LPG-vel mi a helyzet?
Úgy értem nem tudod abból mennyi a felhasználás (EU vagy Mo. szinten), ill, hogy alakul és főként mennyire lehet rá számítani (az előállítás mennyire fokozható, mivel helyettesítő termék az is)?
Tudom, hogy az is fosszilis meg hogy nem számottevő, de tudomásom szerint a kőolaj finomítás során keletkező "melléktermék" ill. a földgázkitermelés során is különválasztják (mivel a földgáz főleg metán az LPG meg propán-bután). Ha van róla infód érdekelne csak így kommentbe.
Olvasgattam én is utána de sok okosat nem találtam.
Előre is köszi!

EAGLE 2008.08.19. 20:36:50

Gondolom ez is benne van az all liquids-ben...
Ettől függetlenül tetszenek az írások és terjesztem a blogot ahol csak tudom :-)

EAGLE 2008.08.19. 20:47:57

Úgy, hogy ez nem gond :-D - nem volt hátsó gondolat mögötte...

EAGLE 2008.08.19. 21:16:02

Köszi a fáradtságot!
Érdekes maga a tanulmány is amit belinkeltél (még végigolvasom miket írnak).
Természetesen ebben is növekvő kőolaj-felhasználással ill. importtal számolnak - vígan növekednek a számok, kérdés annyiért kell majd-e amennyiért akkor lesz...

Kopi3.14 2008.08.19. 21:20:17

kicsit peszimistva vagoyk a jövőt illetően, ezért félig örülök, hogy pár exhatárral arrébra sikerült telepítenem a home directoy aktuális verzióját. Ez jó, mert egy SZU vs. NATO meccsen kicsit meszebb vagyok a gyűrődőzónától, és szerintem első célpont úgyis USA lenne a kékek oldalán. Cserébe saját ingatlant itt nem fogok tudni a büdös életben venni, esetleges saját megélhetést biztosító telket meg végképp nem.

Ezért csak abban reménykedem, hogy a két pirosmezes csapat fogja megunni egymást és akasztanak bajszot. Csak annak meg nagoyn kicsi az esélye.

Valaki nem tud egy nyugis lakatlan szigetet, ahol békésen el lehetne éldegélni? Világpolitika és egyebek nélkül.

EAGLE 2008.08.19. 21:28:13

Én agyaltam az "atomos" eshetőségen, szerintem most is mint eddig mindig csak fenyegetnek vele az oroszok de nem használják mert arra mindenki ráfaragna - sokkal jobb mondjuk valami jó indokkal 10-20%-ot (vagy kevesebbet) visszafogni a gázból vagy olajból, egyből mindenki megtudja hol a helye - és még pénzt is hoz.

Anr 2008.08.19. 22:42:31

eagle
LPG-vel az a fo gond, hogy nincs kiepitve az infrastruktura. masfajta tanker kell hozza (gomb alaku tarolok) mas kikotoi infrakstruktura, talan meg a vezetek is, de azt nem tudom. vagyis az LPG jelenelg nem fungitiv. ahol talalhato, ott bejatszik, a tobbi helyen olyan, mintha nem is letezne.
az olaj mindenhova eljut, az tobbi cucc az all liquid-bol meg nem. amikor kezd fogyni az olja oriasi regionalis kulonbsegek lephetnek majd fel a mostani helyzethez kepest.

amit viszont nem kenen osszekeverni 3 kulon allitas
1. az olajjal baj lehet
2. gaz van/lesz, de az oroszok kavarhatnak
3. aram van/lesz. a szen banyaszata olcsobb(!), mint az olaje, es van boven EU/USA/Kina teruleten. csakhat szennyez, es a szallitasban mar nem hasznalhato

nem vilagvege lesz, csak a szallitasi koltsegek lesznek nagysagrendekkel nagyobbak, es ez rengeteg valtozast fog okozni.

yp
erdemes lenne legalabb 3 reszre bontani az olaj felhasznalast: home/transportation/industrial
talan mas-mas az ar erzekenyseguk, es jobban lehetne kovetkeztetni, mi fog megvaltozni.

Anr 2008.08.19. 22:44:35

kopi
en is kerestem, de nem letezik. mindenhol vannak emberek :(

Zaphod Beeblerox 2008.08.19. 22:52:59

Az oroszoknak mindenbol sok van, nem csak gazbol meg olajbol. Ok a masodik platinatermelok. Eleg sok foldjuk es erdejuk van.

Zaphod Beeblerox 2008.08.19. 22:55:53

A NATO mai allasfoglalas ures puffogtatas volt, minden konkeretum nelkul. BLABLA. Szerintem hatott a level.

ayantaqe 2008.08.19. 23:44:01

Kedves kis pamflet.

"Ne felejtsétek el, hogy még mindig nekünk van több atomrakétánk és nem nektek. A rakétapajzsotok még nem épült meg. És nem is fog."

"Gyima. Csak a 3. Csendes-óceáni flottánk erősebb, mint az egész haderőtök. Hagyományos fegyverekkel nagyjából két nap alatt tönkreverünk benneteket bárhol és bármikor. Ezért marad az örökös puffogtatásotok az atommal. De ahhoz nyuszik vagytok, az early warning rendszeretek annyit ér, mint erdőtűzben a vízipisztoly, a rakétáitok fele bevethetetlen állapotban van, a friss fejlesztéseiteknél nekünk már az első Öböl-háborúban jobbak voltak. Egyetlen valamirevaló stratégiai tengeralattjárótok van, amivel partizánkodhattok, miután céziumsivataggá változtattuk a sztyeppéteket, de nem törődünk vele, nagyobb a balesetben való elsüllyedés esélye, mint egy sikeres indításé.
Lehet, hogy még nincs kész a rakétapajzsunk, de most már pikkpakk meglesz, higgyétek el.
Gyima, a lepkefing grúzokat elkenni smafu, mutass nagyobbat. Nemsokára ellátogatok Teheránba, egy Abrahamson, ott majd megmutathatod, mennyire vagy tökös. " ;)

Hannibal Barca 2008.08.20. 00:30:45

ayantage: Irj egy cikket es lehozzuk.

fém biszbasz 2008.08.20. 00:38:10

Biztos hogy az oroszoknak egyetlen stratégiai tengeralattjárójuk van?

JOJo 2008.08.20. 10:59:43

"A médiátok azt harsogja, hogy orosz agresszió, amikor a ti bábu Szakadt Vili-tek támadott meg minket. Hazudtok most is."

-Ez a ki kezdte a háborút, általában mindig a másik ,meg az is kérdéses mikortól nézzük a dolgokat. :)

-Az orosz hadvezetés mély válságban van, a grúzokat könnyen lenyomták ,bár nem is tanúsítottak túlzott ellenállást.
Nem kétlem , ha pénzt és időt fordítanak rá , a hadsereg megreformálható.
- A polititkai rendszerek vizsgálata mindig fontos. Szerintem az új Oroszországgal kb . ugyan az fog történni , mint az új Kínával:szétrohadnak belülről, ha nem változtatnak.
Minél nagyobb a jólét , annál több embernek lesz ideje ,hogy felesleges dolgokkal foglalkozzon (pl. az adott rendszer vizsgálata) , így egyre kevésbé fog tetszeni az adott hatalmi berendezkedés. Persze ezeket az embereket félre lehet tenni , de innentől kezdve rohad a rendszer: Viva Revolution!

ayantaqe 2008.08.20. 19:16:04

Hannibal: köszönöm a lehetőséget, alkalomadtán élek vele. :-)

Fém bigyó: dehogy, van egy csomó deltájuk, a 'rettegett' tájfunra céloztam, az egymagában elég egy kontinens ellen. Nem tudom, az ezt leváltó borey mekkora lesz, de azt hiszem jóval kisebb már.

Luigi Picco 2008.08.20. 21:02:36

Re:JOJo

Egy külső háború ezt is megodlja egy füst alatt, el lehet adni miért is nem annyira nagy a jólét. Oroszország ráadásul történelmileg hajlamos a belső feszültésgeit kívülre levezetni, sokszor bejött, sokszor nem. De a hajlam megvan. És akkora és olyan jellegű ország, hogy hatalmilag nem sokat oszt vagy szoroz hosszútávon, hogy nyer vagy veszít.
Megnyerték a 2. Vh-t, elvesztették a békét.
Elvesztették a hidegháborút, és legjobb állásban várják a folytatást.

És ez sajnos a másik oldalnak is jól jön, egy háborúval sokmindent meg lehet magyarázni, tényleges válaszok helyett.

JOJo 2008.08.20. 21:40:32

Luigi Picco
persze a társadalmi feszültségeket sok szelepen le lehet vezetni. Én igazából Kínánál leszek kíváncsi ,hogy az "értelmiségieket" (nem szeretem ezt az osztályharcos szót) hogyan tudják az "egy párt " keretei között tartani.

Kína gazdasági fellendülésével a társadalom szerkezete is megváltozik. Ezt próbálják "kezelgetni", az értelmiségieknek sokkal nagyobb terepet nyújtanak a szabad vitákra az autoriter politika keretei között.
------------------------------
hvg.hu/velemeny/20080815_kina_olimpia_.aspx

"A gazdasági téren sikert sikerre halmozó Kína vezetése ugyanakkor változatlanul elutasítja a politikai rendszer liberalizálását. Északi szomszédjával, Oroszországgal együtt arra törekszik, hogy a többé-kevésbé piaci elvekre épülő gazdaságot egy autoriter politikai rendszer keretei között tartsa. Kínában az emberi jogokat finoman szólva másként értelmezik, mint a nyugati demokráciákban."

"Mark Leonard brit politikai szakértő a londoni Prospect magazin idei márciusi számában, Kína új értelmisége (Chiha’a new intelligentsia) címmel megjelent cikkében a kínai szellemi elit dilemmáit foglalja össze. Felhívja a figyelmet, hogy a kínai értelmiség súlyát öntudatlanul is növeli az elnyomó rendszer, mely nem tolerálja a politikai pártokat, a független szakszervezeteket, ahol a politikusok közötti nézetkülönbségek nem kerülnek nyilvánosságra, és ahol a média szoros ellenőrzés alatt áll. Az értelmiségi eszmecserék viszont serkentőleg hatnak a politikára. Miközben tabuk az olyan témák, mint Tibet, vagy a Tienanmen téri események megítélése, viszonylag nyíltan ütközhetnek a nézetek olyan külpolitikai témákról, mint Japán vagy Észak-Korea. Bár az internetet szorosan figyelik, a viták itt még mindig szabadabbak, mint a nyomtatott sajtóban. (Annak ellenére igaz ez, hogy nemrég letartóztattak a liberális gondolkodó Hu Jia nevű bloggert.) És bár zárt ajtók mögött, tudósok és gondolkodók gyakran szabadon beszélnek olyan érzékeny témákról, mint a politikai reform. Az ilyen eszmecserék befolyásolják a politikai döntéshozókat is, és a kormány a szakértők tanácsait figyelembe veszi tervei kidolgozásakor. "

Batkaa 2008.08.20. 23:42:50

Az atomfegyverekkel éppen elég baj van akkor is, ha nem dobják le őket.
Annak idején valahogy úgy tervezték meg őket, mint a növekedés alapú gazdaságot: nem számoltak vele, hogy egyszer le is kell bontani.

A mai nap nincs kész technológia a nukleáris robbanófejek végleges hatástalanítására. Szétszedik kettőbe (általában két félgömbből állnak) és eltárolják. AEÁ-ban és az oroszoknál is van egy telep, ahol ezeket őrzik. Ki kellene fejleszteni valamilyen technológiát a fűtőelemként való felhasználásukra, de állítólag baromi drága lenne. Szóval tárolják.
A lehetőségek között már az is fölmerült, hogy rakétára pakolják és elküldik a Napba... Csak ha beszarna a rakéta fölfelé úton, azért senki sem akarja tartani a hátát...

Szóval sikerült gyártani valamit amitől nem lehet megszabadulni. Abba nem nagyon akaródzik belegondolni, hogy mi lesz, ha TSHTF + y év után mondjuk AEÁ is leépül és már nem lesz őrzés a telepen... (oroszok dettó).

Luigi Picco 2008.08.20. 23:51:55

Re: JOJo 2008.08.20. 21:40:32

Ez már ki van találva a nap alatt, lehetsz párton belül is ún. ellenzéki.
Aztán max rendszerváltasz. Szűkebb a keret de ugyanarrafelé konvergál minden.

JOJo 2008.08.21. 00:51:08

Luigi Picco
Nem , ezt ne úgy értsd, hogy ez pozitív ,vagy negatív változás (pol. rendszer szempontjából).
Ez inkább egy szükségszerű teher, amivel számolni kell. És számolnak is vele , hiszen tudják ,ha egyszerre szakad rájuk , nem tudják kezelni. Pontosabban Kína próbálja kezelni.
Az orosz rendszer más tészta, ők visszafele haladnak, a politikát nem liberalizálják ,hanem központosítanak.
A gazdasági versenyben meg lényeges egy stabil politikai háttér, ahol a változások nem rengetik meg az államot. És azt se feledjük ,ahol gyors gazdasági átalakulás van ,ott követi egy politikai átrendeződés is.

Ezt csak azért írtam le ,mert Usanka bácsi valószínűleg ezzel számol az oroszokkal szembeni gazdasági versenyben.

JOJo 2008.08.21. 01:13:15

Én abból indultam ki ,hogy az orosz gazdaság egyelőre növekszik . Ezért a társadalom (nem biztos ,hogy ez jó kifejezés) is fejlődik.
Kínában a tömeges egyetemi képzés pont a gazdaság fellendülése miatt következett be, szükség volt képzett emberekre nagy tömegben. Ezzel párhuzamosan a társadalom is megváltozott, sőt változik ,erre reagáltak is.
Oroszoknál ezt nem látom.

JOJo 2008.08.21. 01:24:07

Amúgy még nem állok készen arra ,hogy elfogadjam a demokrácia "beomlását" egy erőforrásszűkében levű új Európában, de ma felvettem az alapfokú orosztanfolyást nyelvi faktként. Soha nem lehet tudni:)

Anr 2008.08.21. 09:27:41

yp
a levezetesnek van megoldasa. egyelore a teljes tarsadalomra nem latom, de a gyorsan fejlodo iparagaknal latszik.
nezd meg mi tortent az elmult 3 evben a CPU-k piacan.
harmadara, egyes esetekben tizedere esett a fogyasztas. elotte a GHz volt a huzoszo, most a minel kisebb fogyasztas.
minel gyorsabban fejlodik egy iparag, annal konyebben alkalmazkodik a megvaltozott igenyekhez. az ogazi gondot en a regi/lassan valtozo iparagakban latom: pl autoipar.
ezek kozott lesznek nem var valtozasok. pl a GM csodje sincsen nagyon messze. majd a Toyota plug-in hibridjei+szelenergias aramtermeles.
azt tippelem, hogy a 6-12 honap alatt kepes lenne atalitani a gyarait, hogy minden kocsiba hibrid hajtaslanc kerul.
aki tisztaba akar kerulni egy-egy jelentos gazdasagi szereplo gyartasi kapacitasaival az nezze meg, hogy mit csinalt az USA 41-tol 43-ig. mennyi mindent gyartottak le.
egy hadigazdasag kepes lenne evi tobb szaz GW szelenergia kapacitast uzembe allitani.
en nem attol aggodom, hogy nem vagyunk kepesek megvaltoztatni a tarsadalmunkat, hanem attol, hogy nem akarjuk megvaltoztatni a tarsadalmunkat. a politikai/kozvelemenyi akarat hianyat latom az igazi problemanak.
ezugyben ez a blog egy kis lepes, de meg nehany tizezerre szukseg lenne.
vagy valami latvanyos katasztrofara, ami felkelti az emberek figyelmet.

AoL 2008.08.21. 09:44:54

"nezd meg mi tortent az elmult 3 evben a CPU-k piacan.
harmadara, egyes esetekben tizedere esett a fogyasztas. elotte a GHz volt a huzoszo, most a minel kisebb fogyasztas."

szia,

ez YP asztala - de a CPU meg az enyém, úgyhogy kivételesen hozzászólok:

azt is nézd meg, hogy mennyit adtak el korábban, és mennyit most.

Nem az az érdekes, hogy egy CPU fogyasztása mennyit csökkent az elmúlt években, lásd Eniac kontra PC, hanem az, hogy a teljes felhasználásuk mekkora.

És az sajna nő: ma már van asztali géped, notebookod, nem is egy a családban, hanem mindenkinek van gépe - ahol tehetik - van játék konzol. A régi gépek is sok helyen futnak, mint tűzfal.

A jelenséget Jevons paradoxon néven írják le mások - én csak megszámolom, hogy hány db alacsony(abb) fogyasztású proci van a lakásban és összeadom. :(

Arról nem is beszélek, hogy ebben a spec. szegmensben a munkaórák száma is jelentősen megnőtt, amikor ezek a cuccok üzemelnek.

Régen akkor kapcsoltuk be a gépet, amikor valami fontosat csinálni akartunk - ma akkor kapcsoljuk ki, amikor elutazunk két hétre.

Batkaa 2008.08.21. 10:18:08

YP,
kicsit árnyalnám a despotizmusról írottakat.

Tradicionális társadalomban ez ugyanis inkább paternalizmus. Az elit -ami ez esetben valódi elit, nem annak megcsúfolása, mint manapság- arra választatott ki, hogy szakrális vezetője legyen a társadalomnak. Amellett, hogy óriási javadalmazást élvez, óriási felelősséget is visel és nem csak szimbólikusan. Felelőssége korlátlan és egyszemélyi a neki alárendeltek tekintetében. Egy földesúr esetében ez a jobbágyait jelenti, a király esetében az egész ország összes alattvalóját.

A történelemszemléletünkben a francia forradalom hatására erős torzulás van ebben a kérdésben. (Persze, a tradicionális elit egy részének korrumpálódása is hozzájárult ehhez, de ez önmagában messze nem magyarázza a jelenséget.)
Egy földesúr létbiztonságot nyújtott a jobbágyainak, például éhínség esetén a sajátjából élelmezte az embereit. (Erre nem csak itthon, de példa van Indiában is.) Ha ez is kevés volt, akkor együtt haltak éhen.

Tény, hogy ez a szakrális kapcsolat ma már nagyon sok helyen teljesen leépült, mint Magyarországon és ami helyette jöhet, az más lesz.
Mivel a szakrális alap hiányozni fog, aligha lesz tartós!

JOJo 2008.08.21. 10:51:12

Batkaa 2008.08.21. 10:18:08
A szakralitás nem más , mint egy jogbiztonságot célzó intézmény.
Nem az adott vezetőre és a társadalom kapcsolatára jellemző (kizárólag )Az ,hogy mennyire játszik szerepet ,csak a hatalmi elittől függ. Akár megjelenhet jogrendszerünkben ma is ,vagy eltűnhet.
Pl az iszlám jogrendszerben a szakralitás még mindig fontos elem a jogrendszer legitimizálásában.

Bár ez most "szófosásnak " tűnik ,meg "madárjóslásnak",de szerintem szorosan kapcsolódik a témához. Max Weber szerint a politika, pontosabban egy választás nem más ,mint a háború legcivilizáltabb formája,egyfajta békés vetélkedés . Érdekünk ,hogy egy teljesen megváltozott helyzetben ez a "békés" rend fenntartható legyen.

Batkaa 2008.08.21. 15:19:43

JOJo 2008.08.21. 10:51:12
Értem az álláspontodat, logikusnak találom, de szerintem alapjában hibás és ugye hibás alapokról...

A szakralitás nem tekinthető intézménynek.
A szakralitás felette áll. Optimális esetben átszövi az intézményrendszert és elhelyezi saját terében.
A szakralitás organikus fejlődés eredménye. Intézményesülhet az idők folyamán, de ezzel lassanként el is veszíti lényegét, ha gyökerei megszakadnak.

A köznapi értelemben a szakralitást megfeleltetik a vallással, pedig jóval több annál. Az iszlám jó példa, ha a tradicionális jellegét emeljük ki, de az iszlám világban is sokszor jelen vannak deszakralizációs törekvések.
Ez a legitimáció jó szó, de a tradicionális szakralitáshoz képest minden más -újabb- jelenség, mint a modern jogrend, illegitim, így ha meg akar felelni, akkor kényszerítve van kimutatni a saját legitimtását.
Ha nem akar megfelelni a tradicionális értékrendnek, akkor persze más a helyzet. Ennek végeredményét szelélteti a modernizáció és globalizáció.

Ezen a nyomon haladva a vezetők és vezetettek szakrális kapcsolata fontos elem. Persze távolról sem kizárólag erről szól a dolog. De jól megragadhatóak a különbségek a modern világgal ezért alkalmas szemléltetni, hogy nem csak bölcsész pofázás, amit itt levágunk.

Fontos kérdés, hogy az egyszer elhagyott (magva szakadt) szakralitás visszaépül vagy visszaépíthető-e és mennyi idő alatt?

Anr 2008.08.21. 16:56:24

tudom, hogy van energiaigenye.
most is hasznal energiat. amig lesz kereslet autokra, addig nem allitjak le a gyarakat. a gazdagoknak egesz sokaig lesz kereslete. tolodni fog a dolog. a SUV gyartok mar most tonkremennek, es aki eddig SUV-ozott, most kiskocsival akar jarni. amig megengedheti maganak.
nem egyetlen pillanat alatt fog a 45mill hordo/nap export 0-ra esni.
raadasul autokereslet van az olajtermelok orszagaiban is. ott is fogy jelenleg 40mill hordo naponta.
az a sotetzold scenario, hogy egyik naprol a masikra megvaltozik minden nyilvan csak akkor kovetkezik be, ha az oroszok/amerikaiak/kinaiak/... erdeke megkivanna a megelozo atomtamadast. mondjuk europa ellen. de azt nem latom at, hogy milyen esetekben lenne erre szukseg.
miden mas esetben fokozatos lesz a valtozas, meg akkor is ha 2-5 eves tavlatban rendkivul sok dolog meg fog valtozni.
ami agaszto, hogy gyors valtozasra a diktaturak kepesek.
apropo tanultok mar kinaiul es oroszul?

Batka 2008.08.21. 21:35:25

Ha most van egy SUV-od, már amúgy is meg akartál tőle szabadulni, de sajnos éppen munkanélküli is lettél, hogy fogsz akár egy kisautót venni, ha nem tudod eladni a SUV-ot, mert éppen hegyekben áll az eladatlan új és használt?! (Hiszen éppen sokan járnak a Te cipődben...)

Erősen egyszerűsítettem, persze, de lehet ezt bonyolítani, akkor is oda lyukadunk, hogy rohanunk a nagy válságba, amiből egyelőre nem látszik a kilábalás, mert a hagyományos megoldások NEM fognak működni - többletenergia bevonásának nagy nehézségei, mondjuk ki, lehetetlensége miatt).
El kellene kezdeni nem hagyományos módon gondolkodni. Látod ennek jeleit?

Zaphod Beeblerox 2008.08.21. 22:05:36

"Bosszúból, nem tárgyal a NATO velünk? Tudod mit, mi nem tárgyalunk veletek."

BRUSSELS, Belgium - Russia halted all military cooperation with NATO, the Western alliance said Thursday
www.msnbc.msn.com/id/26331771/

Ugye-ugye.

Zaphod Beeblerox 2008.08.26. 22:53:31

"Látom újra össze akarjátok rúgni a port, felelevenítve a régi "szép" időket. Mi készen állunk. "

Medvedev: We’re ‘not afraid’ of a new Cold War
süti beállítások módosítása