HTML

Utolsó kommentek

2008.08.16. 12:58 AoL

Magyar Vándor - 2008. augusztus 16.

 

Gazdaság
Növekvő érdeklődést vár a gas.hu
Az októbertől bekövetkező, várhatóan 10 százalék körüli újabb lakossági földgázáremeléssel együtt az idei fűtési szezontól már több mint 30 százalékkal lesz drágább a gáz, mint az elmúlt télen.
 
Ez a drasztikus áremelés egyre jobban az érdeklődés középpontjába tereli az olcsóbb gázszolgáltatást. Ezt érzi Magyarország első alternatív lakossági gázszolgáltatója, az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) is, amely február elejétől működteti a gas.hu portált. A cégnél, amely ígérete szerint a mindenkori kisfogyasztói árhoz képest mintegy nyolc százalékkal kedvezőbb áron biztosítja a gázt a lakosságnak, már eddig is mintegy tízezren regisztráltak.
Sesztakov Borisz kommunikációs igazgató a Napinak elmondta, az érdeklődés igazi felgyorsulását szeptember-októberre, a szabadságon lévők visszatérése után, illetve az újabb jelentős gázáremelés kézzelfogható közelségbe kerülésekor várják.
 
 
Gazdaság
A következő cikk a hét utolsó kereskedési napjának áttekintése, a napi lényeg az, hogy lefelé hetó kockázatok övezik a gazdaság növekedését, amitől aztán megy lefelé az olaj ára.
 
A folytatás egybevág a mi becslésünkkel, miszerint ez nem mindenkinek egyformán előnyös, így aztán, az OPEC nem is fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy kevesebbet vásároljunk, azt is olcsóbban:
 
Fakul az arany, csúszik az olaj
 
Még néhány hét, és két számjegyű lesz azt olajár - jövendöli Ronald Smith, az orosz Alfa Bank elemzője. Szerinte 90 dollár lehet az a lélektani határ, amelynél a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) a kitermelés visszafogásával megálljt parancsolhat az árcsökkenésnek. Az OPEC legközelebb szeptember 9-én, bécsi ülésén dönt a kitermelési kvótákról. A kartell egyébként tegnap a globális olajkínálatot "több mint megfelelő" szintűnek minősítette, annak kapcsán, hogy csökkentette a világ idei olajkereslet-növekedésére vonatkozó előrejelzését a korábbi prognózishoz képest.
 
Az OPEC szerint az idén napi 1,0 millió hordóval nő az olajkereslet, vagyis 30 ezer hordóval kevésbé, mint az a korábbi OPEC-prognózisban szerepelt - írja az MTI.
  
 
Politika
Musarraf már most hét végén lemondhat
Pervez Musarraf pakisztáni államfő szóvivője tegnap cáfolta a Financial Times című brit napilap azon értesülését, hogy az elnök kész lemondani, ha így el tudja kerülni az alkotmányos vád alá helyezést. Mások viszont megerősítették: a háttérben már tárgyalások folynak arról, hogyan mondjon le Musarraf a hatalomról vádemelés nélkül. Az 1999-ben vértelen puccsal hatalomra került Musarraf immunitást és egy biztonságos lakóhelyet szeretne, hiszen már kétszer is merényletet kíséreltek meg ellene
 
Musarraf többek között feltétlen Amerika-barátsága miatt vált népszerűtlenné a pakisztániak szemében. Vezetésével a terror elleni háború megfojtotta a demokratikus folyamatokat, s a törzsi területeken pakisztáni életet sem kímélve folyt a harc.
 
A térségben stabilitást az elnökváltás sem ígér: a két kormányzó koalíciós párt ismét egymásnak eshet.
 
 
Politika
Távirati stílusban
USA: Irán iraki síita halálbrigádokat képez ki
 
Iránban síita halálbrigádokat képeznek ki iraki bevetésre egy amerikai katonai illetékes szerint. A névtelenségbe burkolózó tisztségviselő szerint a kiképzők az iráni forradalmi gárda elit egységeinek és a libanoni Hezbollah síita szervezetnek a harcosai. Arról nincs tudomása, hogy a halálbrigádok valamelyike is már Irakban lenne. Az iráni kormány tagadja, hogy országa területén ilyen kiképzés folyna. (MTI)
 
 
 Politika – Grúzia utórezgései
Berlin-Moszkva: partnerek és riválisok
Fő energiaszállítóként és világ-politikai kérdésekben, főleg az iráni atomprogram kapcsán Oroszország megkerülhetetlen partner Németország számára. Ugyanakkor Moszkva több "fronton" rivalizál a Nyugattal. A Grúzia elleni háború pedig annak a birodalmi típusú külpolitikának a megnyilvánulása, amely összeegyeztethetetlen az Európai Unió alapelveivel.
 
Az "orosz dilemma" komoly fejtörést okozott a német politikusoknak, akik eddig meglehetősen visszafogottan kommentálták a Dél-Oszétia körül kirobbant véres konfliktust. A nagy berlini csendben jó egy hetet kellett várni, hogy megszólaljon például Angela Merkel. A kereszténydemokrata kancellár Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel Szocsiban találkozva tegnap először minősítette az orosz katonai fellépést Tbiliszivel szemben, aránytalannak nevezve az intervenciót.
 
 
Diplomáciai küzdelem Moszkvában
Nem találta a közös hangot Angela Merkel és az őt pénteken Szocsiban fogadó orosz elnök. Dmitrij Medvegyev és a német kancellár sajtótájékoztatóján kiderült, hogy mind a Dél-Oszétiában lezajlott fegyveres konfliktust, mind az európai biztonságpolitikai kérdéseket eltérően ítélik meg. 
 
Ez azért van, mert ellentétesek az érdekeik: Merkel nem orosz és Medvegyev nem német. Nem is értem, miért kellett ezt leírni.
 
Viszont innentől egyre érdekesebb: 
Élesen eltérnek az álláspontok az amerikai rakétaelhárító rendszer cseh- és lengyelországi tervezett telepítése kapcsán is. Míg Merkel szerint ez az Iránból indított rakétatámadásoktól védené meg a kontinenst, Medvegyev az állítást mesének minősítve kijelentette, hogy a rendszer Oroszország ellen irányul, és növeli a bizalmatlanságot. - Ez szomorú, de nem tragikus esemény a sűrűn lakott Európa számára,de folytatjuk a tárgyalásokat - mondta az elnök, aki a "sűrűn lakott" jelzővel talán elődje, a jelenleg kormányfőként tevékenykedő Vlagyimir Putyin korábbi kijelentésére utalt, amely szerint a tervezett objektumok megvalósítása esetén Moszkva kénytelen volna azokra stratégiai atomfegyvereit irányítani.
 
A cikkben ezentúl említésre kerül a tűzszüneti megállapodás gyakorlata, a lehetséges NATO-bővítés és a nemzetközi békefenntartók szerepe az érintett térségekben.
 
Ami szerintem figyelemre méltó, az az, hogy egy napon belül másodszor címez burkolt fenyegetést, mégpedig elég súlyosat Európa irányába.
 
Nem tudom hogyan értelmezni ezt, én csak egy egyszerű háziasszony vagyok és azt tudom, hogy amikor másodszor mondtam azt az én kedves uramnak, hogy akkor én most elköltözöm, mert nem hozott virágot a 3 és feledik hónapfordulónkra, akkor pontosan lehett tudni, hogy biztos nem megyek sehová a hétvégén – egyedül fogok netezni a hálószobában.
 
Igaz, nekem nem is nagyon lett volna hová mennem, azt hiszem, ekkora fajsúlyú problémával midenki kinevetett volna. Ezzel szemben Oroszország éppen most bizonyította be, hogy rajta nem célszerű nevetgélni...
 
 
Kapcsolódó hírek:
A "számítási hiba" – Értékelés, helyzetelemzés, valamint orosz belpolitikai vonzatok
 
 
 
Itthon
Újabb csúszás a 4-es metró építésében, még mindig tartható a 2011-es befejezési határidő. Hm. Ha jól rémlik, nem volt az 2011. Persze, mostanára az lett, de azt ezt megelőző leállásig 2010 volt, azelőtt pedig... Inkább nem is mondom.
 
Milliárdos pihenőn a fúrópajzsok
Mivel a pajzs a mostani kényszerpihenő ellenére is hamarabb érne a Fővám térhez, mintsem az fogadókész állapotba kerülne, a folyó alatt a fúrópajzsokat újabb, 2-4 hónapra le kell majd állítani. A beruházó és a főváros mindezek ellenére bízik abban, hogy a 2011-es befejezési határidő még tartható.
 
Itthon
Egymilliárddal több jut energiatakarékosságra
Az energiaügyi minisztérium egymilliárd forinttal növeli a régi építésű lakások energiatakarékossági felújítására adható állami támogatás mértékét. Sok esetben ismét megéri azoknak pályázni, akik amúgy elcsalták volna az áfát.
 
Nézük csak: lakásonként egy millió forinttal mindenképpen számolhatunk, legyen az ezután kapott állami támogatás mértéke 20%, és egy lakásban éljen 4 ember: ez azt jelenti, hogy 20.000 ember otthona van leszigetelve.
 
Amúgy klasszul hangzik az egymilliárd, én például nagyon pipec és energiatakarékos házat tudnék építeni belőle magamnak.


 

 

 

13 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://terminus.blog.hu/api/trackback/id/tr82618516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BlackVoid 2008.08.16. 15:32:07

" USA: Irán iraki síita halálbrigádokat képez ki

Iránban síita halálbrigádokat képeznek ki iraki bevetésre egy amerikai katonai illetékes szerint. A névtelenségbe burkolózó tisztségviselő szerint a kiképzők az iráni forradalmi gárda elit egységeinek és a libanoni Hezbollah síita szervezetnek a harcosai. Arról nincs tudomása, hogy a halálbrigádok valamelyike is már Irakban lenne. Az iráni kormány tagadja, hogy országa területén ilyen kiképzés folyna. (MTI)"


Az iraki haboru elott az ilyen alhireket meg nevesen nyomattak, par ember bele is bukott. Mostmar csak nevtelenul mernek hazudozni.

Korn_bátyó 2008.08.16. 21:08:15

No, 4-es metrót leállítani, és meg is van a fele a szigetelésnek.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2008.08.16. 22:07:02

Szerintem Merkel falból említette nézetkülönbségeit az oroszokkal, elvégre még mindig NATO-tag Németország, gondolom, a hátsó szobában arrol volt szó, hogy gyorsítsátok a csőfektetést a Balti-tenger fenekén.

Az elgondolkodtathatná Orbánvilit, hogy csak kis mitugrász új, keleti tagállamok (plusz Ukrajna) vezetői repültek a válság másnapján Tbiliszibe szolidarizálni, akiknek a vezetőit még nem engedik a komoly döntések és infók közelébe az EU-ban, a fajsúlyosak, Sárközy, Merkel valamiért nem Szakadtvilivel, hanem az oroszokkal kezdtek tárgyalni.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.16. 22:21:45

www.mno.hu/portal/579449
Kínaiak indítanák újra a recski rézércbányászatot?

MIért nincs annyi eszünk, hogy állami céget alapítsunk az újraindítandó szén, réz és uránbányák működtetésére?

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.16. 22:24:14

Korn_bátyó 2008.08.16. 21:08:15

4-es metrót leállítani, panelhoz nem nyúlni, a pénzből takaros vályogházakat építeni a földosztási program keretében nagyvárosból vidékre települőknek. Kapát, fegyvert kapjanak közköltségen.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.16. 22:56:17

Persze, a fegyverügy valóban nagyon vitatható, válogatás nélkül biztos nem osztogatnám. AZ a véleményem, ha nem tudjuk megőrizni a közrendet, államot, akkor a lakosság legalább 90%-a a rövid úton odavész. De hogy a közrendfenntartásban a jövőben egyre nagyobb rész fog a helyi, de szervezett, kontrollált, válogatott helyi erőkre hárulni, azt nem kétlem, nem lesz forrás akkora központi rendprségre, mint kellene, ahogy semmire nem lesz elég pénz.

A panelban lakóknak nem a szigetelés a legfontosabb, (nem lesz rá pénz 2 millió embernek, erre fogadok), hanem a rugalmas, lakásonként szabályozható fűtés, ez kevesebből kijön, az egyéni mérés és a megszokott hőfokigény igen jelentős alábbadása, de az egészségre nem káros mértékben. éjjel biztos nem több, mint 15 fok. A panellakóknak a lakótelep összes züldterületét parcelláznám fel-keríteném el kiskerteknek, sorsolással kapjanak a gazdaságos méretű parcellákból, akinek nem jut, azoknak a város szélén, tömegközlekedéssel, bicajjal (kézikocsival) jól megközelíthető helyen kell juttatni. Tehát "vidékretelepülés" otthon maradva, akár a panelban. A jobbja persze első körben fog lelépni saját erőből.
Sose mondtam, hogy 1 év alatt képzelek paneltalanítást. Organikus, fájdalommal teli folyamatra számítok, állami beavatkozással, de nem olajozott gépezetként. Komolyan kár lenne milliárdokat ölni az amúgy is reménytelenbe.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.16. 23:28:04

Nem komplett önellátás a kiskertek célja, a mezőgazdaság a kenyérgabonát, az étolajat, stb. továbbra is szálljtani fogja, a kisparcellák célja az önellátás FOKOZÁSA krumplival, zöldséggel, gyümölccsel, ahol lehet, csirkével-nyúllal-kecskével.
Kevesen fogják fel, milyen sok múlik milyen kevésen e téren. A panel kiskertek csak szigorú bekerítés és megszervezett éjjeliőrszolgálat mellett működhetnek, az magától értetődő. Szerintem csak a jobb, eleve kisebb telepeken esélyes igazán, a sokezerlakosú telepek reménytelenül Vadkelet lesznek, szórványos fegyverropogással éjszakánként.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.16. 23:33:20

Az egyik oldala a kiskert-dolognak, hogy terheket vesz le a szálljtásigényes távolsági kajaellátásról, a másik, hogy hasznosítja az egyébként jókora munkanélküli tömeg munkaerejét.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.16. 23:57:31

Neked ez örömhír???

A nagy lakótrelepekről írtam, mit gondolok. A panellakók nagyobbik része nem ilyenben lakik, ezekre kéne koncentrálni a menthető mentését, a gigantikus panelövezetek sajnos még a közelükben levő egyéb lakóterületeken is eléggé pokollá tehetik majd az életet. VAgy akár egész Budepestről menekülhet, akinek lesz hozzá erőforrása. Hallottál olyanokról, akik erre készülnek?

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.17. 00:03:37

Ja, ha nekem egy sörre támad kedvem, a spájzba megyek, a rizs-, konzerv-, cukor-, befőtt- lekvár- és ilyesmi készletek mellett borból és sörből is van némi betárazott mennyiség. Igaz, csak a bor esetén van ebben saját termésű (nem szőlő, berkenye), bár elvileg meg kéne próbálnom a házi sörfőzést is.

Nekiugorhatnánk egy vitának, vagy gondolkodási folyamatnak, hogy ahogy pl. neked nyilvánvaló, hogy fenntarthatatlan a mai olajfogyasztás szerkezete, pl. tömeges autózgatás, annak mintájára mennyiben nem képes a településszerkezet tartósan a mai maradni, ill. a mai trendek nem tudnak folytatódni.

Szerintem ebbe még nagyon nem gondoltál bel. Én ilyen gondolatcsírák alapján is ábrándozok (javaslok) paneltalanítási programott, persze differenciáltan, ill. vidékre települési folyamatot. Tehát mit fog csinálni a mai nagyvárosi lakosság pl. 3-5-10 év múlva, mi hasznosabb felhasználása a szűkös erőforrásoknak, ha helyben próbáljuk a lakosságot az új viszonyokhoz alkalmazkodásra segíteni, vagy ha lakosság-decentralizálással próbálkozunk.

Megérheti az időt.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.17. 00:24:31

Miért mennének az agglomerációból a városba? (tudom, hogy ma is mennek, de az még az olcsó olaj korán belüli gentrification trend)

Ezenkívül "vidék" alatt sose érts nálam szigorúan vett falut, pláne kis falut. Most jövök Sátoraljaújhelyből, minden harmadik háború előtti, békebeli polgárházon kint az "eladó" tábla, 7-10 millió ft-okért.

Arma Gedeon · http://olajcsucs.blogspot.com 2008.08.17. 00:33:05

Persze, erről én is sokat olvastam. Mindig is suburb ellenes voltam, Kunstler az egyik prófétám és New Urbanist vagyok, Salingaros és Károly herceg rajongója.

Valójában tévedés volt azon nyafogni, hogy mennyi ember menekült el "Budapestről", funkcionálisan a környék zöldövezeteit kebelezte be Bp., a közig határok változatlansága mellett. Amíg valakik egzisztenciálisan a városhozz kötődnek, oda sorolandók.
De ezek az egzisztenciák nagy százalékban lesznek oda a válság során, a tercier szektor patyomkin-faluja összedől.
A mai "vissza a városba" folyamat még az olajkorszakon belüli jelenség.

Batka 2008.08.17. 01:24:00

A biztonságigény nagyon meg fog növekedni és könnyen lehet, első számú szemponttá fog válni a jövőben. (Jövő: 5-6 év)

FerFal leírása tökéletesen megvilágítja, ráadásul enyhébb válsághelyzetet élt át, mint ami most következhet.

A fegyver témát szeretném egy kicsit körüljárni.
Jelenleg a hatóság minden erővel, időnként a törvényes kereteket is kijátszva törekszik a magánkézben, ENGEDÉLLYEL tartott fegyverek számának csökkentésére. Ez általános, pártfüggetlen politikai szándék.

Azonban az engedély nélkül kintlévő fegyverek számát becsülni is alig lehet. Gondoljunk bele: volt a II. világháború és '56, ami után újrafegyverezték a hazai fegyveres testületeket, korábbi fegyverzetük jelentős hányada (most csak a kézifegyvereket vizsgáljuk) eltűnt.
Volt itt szovjet összeomlás (ööő... kivonulás), amikor egy ideig fillérekért lehetett fegyvert kapni az orosz laktanyák környékén (nem csak kézifegyvereket!). A délszláv háború idején is rengeteg illegális fegyver "lépett be" a határon.
Ezeknek a felderítési aránya szánalmasan alacsony.

Mindeközben pont a nyomonkövethető, engedélyes fegyvertartást kell ellehetetleníteni? A jelenlegi törvényi szabályozás katasztrófális és dilettáns.
Ne is nézzük az amerikai példát, bár aligha megbízhatatlanabb egy texasi suttyó egy magyarnál. De környezetünkben, Magyarországhoz hasonló helyzetű országokban, szlovákoknál, osztrákoknál, németeknél, sokkal életszerűbb, a jogkövető állampolgár számára elfogadhatóbb szabályozás van, mint nálunk.
Nem is beszélve a svájciakról, finnekről.
(Irreleváns, hogy a média milyen kirívó eseteket plankol föl.)

A fegyvertartás hazai szabályozását -illetve ezzel összefüggésben a jogos személy és vagyonvédelem kérdését- jelentősen módosítani szükséges, különben a lehetségesnél sokkal hamarabb fog teljesen kontrolálhatatlanná válni ez a terület.
süti beállítások módosítása