HTML

Utolsó kommentek

2008.08.01. 10:47 Jack Skellington

Lássuk, miből élünk -- 2008. augusztus 1.

Heti 700 forintba kerül az emberiség megmentése

http://www.piacesprofit.hu/?r=20663

Az európai klímavédelmi program gyakorlati megvalósításának menetrendjét vázolja az a javaslat, melyet január 23-án fogadott el az Európai Bizottság. A javasolt megoldás mindösszesen heti 3 Euró ráfordítást kívánna meg a polgároktól fejenként.

Az Európai Bizottság ennek megfelelően öt fontos javaslatot terjesztett elő. Ezek:

  1. Az EU emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS) módosításáról szóló irányelv-tervezet
  2. A tagállamok közötti tehermegosztásról szóló tanácsi rendelet-tervezet, amely megszabja, hogy az egyes tagállamoknak az ETS-rendszer hatálya alá nem eső gazdasági ágazatokban (közlekedés, mezőgazdaság, hulladékszektor, szolgáltatások és lakóépületek) hány százalékkal kell lefaragniuk az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2020-ig a 2005-ös szinthez képest.
  3. A megújuló energiaforrások használatának előmozdításáról szóló irányelv-tervezet
  4. A környezetvédelmi célú állami támogatások új iránymutatásairól szóló javaslat
  5. A széndioxid megkötéséről és geológiai tárolásáról szóló közlemény

 

  

Ha esik a forint, nem örülhetünk az olcsóbb olajnak

 http://napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=376825&place=vezeto_anyag_bal

Az olajár várható alakulásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, az azonban biztos, hogy a gáz ára nőni fog, hiszen az az elmúlt időszak olajárától függ.

A Mol szakértője nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy jelentős áremelkedésre kell számítani az orosz importgáz terén. Varró László az InfoRádiónak azt mondta, reális a Gazprom vezérigazgatójának jóslata, amely szerint a következő két évben több mint kétszeresre nőhet az Európának szállított orosz gáz ezer köbméterenkénti ára. (A magyarországi ár információink szerint jelenleg 500 dollár körül van.)

 

Megépül-e a szerencsi hőerőmű?

 http://hvg.hu/gazdasag/20080730_tokaj_hujber_bhd_vilagorokseg_szerencs.aspx

A tervezett erőmű 49,9 Mw-os kapacításával a világ legnagyobb, szalmatüzelésű erőműve lenne. A megvalósítás ellen azonban többen is tiltakoznak, noha a térségnek nagy szüksége lenne a munkahelyekre. A tiltakozók legfőbb érvei, hogy megépítésével nagyon megnőne a közúti forgalom, a hatásfoka elmarad a példaként emlegetett dán erőművekétől, és veszélyeztetné a Világörökség részét képező Tokaji borvidéket. Az UNESCO Világörökségi Központjának hatástanulmánya 2008. novemberére várható.

"Felfogásunk szerint inkább a borászathoz és a turizmushoz kapcsoló munkahelyeket kellene teremteni ebben a térségben, nem pedig erőművet építeni."

 

Egyre több a kérdőjel a milliárdos büntetés körül

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-216285

Az Európai Bizottság szerint hazánk 2005-ben és 2006-ban 35 miillió euró jogosulatlan támogatást osztott ki a mezőgazdaságban. A vizsgálat még nem zárult le, az azonban biztos, hogy ha a fellebbezést elutasítják, ezt az összeget vissza kell majd fizetnünk. Kérdés, hogy a visszafizetés milyen formában fog megvalósulni: a támogatás csökkentésével, vagy tényleges visszafizetéssel.

"...mivel a 35 millió eurós büntetést közpénzből kell majd kifizetni, így az mindenkire tartozik."

 

Félelemkeltő, nem pusztán riasztó: robog a pénzügyi válság felé India

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=233999&fr=rss

Zuhanó részvényindex, 12 %-os infláció, áremelkedések jellemzik az indiai gazdaságot. Emellett az időjárás sem kedvez idén a mezőgazdaságnak. A kormány által választott megoldások azonban hosszútávon válságos helyzetbe vihetik az országot - véli a Times of India.

Az alapvető ellátási cikkek rohamos drágulását a – jövő év eleji választásokra készülő – kormány masszív ártámogatással igyekszik kompenzálni, amivel az égetően sürgős infrastruktúra-fejlesztési tervektől vonja el az erőforrásokat.

 

Drága a gázolaj? Traktor helyett használjon vízibivalyt!

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=234085

Tájföldön a magas üzemanyagárak miatt egyre többen térnek vissza a bivalyok alkalmazásához a mezőgazdaságban. Akinek nincs saját állata, az bérbe is vehet, a fizetség pedig természetben történik.

A faluban most 250 bivalyt használnak a földeken, néhány éve még csak 50 volt a számuk. „Ha a traktor kilyukad, a kiszivárgó anyag pénzveszteséget okoz és tönkreteszi a földet. A bivalyokból eltávozó anyag viszont kiváló trágya” – fejtegette az egyik falusi gazda. A bivalyoknak a fenntartási költségei jóval alacsonyabbak, hiszen az „üzemanyaguk” olcsó fű, az állatorvosi szolgáltatásokat pedig az állam biztosítja.

 

A világgazdasági válság tönkreteszi a francia konyhát

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-216003

30 %-kal csökkent a fogyasztás a francia éttermekben és kávézókban. A felmérés szerint a külföldi turisták továbbra is szívesen költenek a gasztronómiára, a hazai vendégek azonban egyre kevesebb pénzt szánnak rá.

"Az embereknek sokkal kevesebb a pénzük, így ha nyaralni mennek, választaniuk kell, hogy min spórolnak, és gyakran úgy döntenek, hogy az ételre fordított kiadást csökkentik" - mondta Francis Attrazic, a Kávéházak, Éttermek és Szállodák Tulajdonosainak Francia Szakszervezetének alelnöke, aki szerint az ebéd gyakorlatilag már teljesen eltűnt a franciák étrendjéből, és az esti étkezés is lerövidült.

 

Kevesebbet vásárolnak a németek

http://www.origo.hu/uzletinegyed/vilaggazdasag/20080801-nemetorszagban-csokkent-a-kiskereskedelmi-forgalom.html

Annak ellenére, hogy a beruházások értéke és az export időszakról-időszakra nő, a reálbérek gyakorlatilag 2000. óta nem növekedtek.

Ezek a sikerek azonban már eddig sem látszottak meg a lakossági fogyasztáson, és a második negyedévben valószínű lassulás is szemlátomást ismét főleg a lakosságot sújtotta. Az első negyedévben a lakossági fogyasztás, munkanap-kiigazítás nélkül, mindössze 0,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miután tavaly átlagosan 0,4 százalékkal csökkent.

 

 

 

 

20 komment

Címkék: meglássuk


A bejegyzés trackback címe:

https://terminus.blog.hu/api/trackback/id/tr59595700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

proteus 2008.08.01. 22:02:59

"A széndioxid megkötéséről és geológiai tárolásáról szóló közlemény"

Ezt hogyan kell elképzelni?

antivitamin 2008.08.02. 00:15:32

Lényegében a szenes erőművek füstgázából kivonnák a CO2 gázt, sűrítenék és csőhálózaton eljuttatva lepumpálnák egy kimerült földgáz mezőbe.
Ez a technológia tiszta szén technológiának is csúfolják...

Batka 2008.08.02. 00:29:59

Szerintem sincs szükség szalmatüzelésű erőműre EBBEN A FORMÁBAN!
Helyben, kisebb égetőkben eltüzelni, elektromos áram és hőenergia előállítására. De végig kellene gondolni, hogy nem fog-e ez a biomassza hiányozni a földekről?

Ez az erőmű aligha fogja érdemben befolyásolni az érkező válságot. Viszont Tokaj, a válság után is értéket fog előállítani, ha ehhez hasonló hülyeségekkel végleg tönkre nem vágjuk.
A nagyvállalkozón és érdekkörén kívül másnak valódi haszna ebből aligha lesz.

H. Zs. 2008.08.02. 01:18:17

"nem fog-e ez a biomassza hiányozni a földekről?"

Dehogynem... Régen ugyan elvitték szalmának, de a trágyával visszakerült. Ma letüzelik, jó része így is visszakerül. Ha elviszik égetni, semmi sem fog visszakerülni. A föld jó hamar (egy-két év) alatt kimerül - ugyanezért nem jó erőltetni az energiafüvet. Az egy év után kimeryti a talajt. Peak oil mellett peak soil is van ám...

Yspadden Penkaur 2008.08.02. 07:37:21

Az energiafű (switchgrass) nem annyira rossz. Arra érdemes figyelni, hogy nem szabad jó minőségű földbe ültetni, elvan az a rosszabbal is. Búza helyett nem tanácsos energiafüvezni, de egyébként nem egy rossz dolog, különösen, ha önellátásra használod. Kisebb közösségek beszerezhetnek egy brikettálót, és pár hektáron simán megtermelik azt a mennyiséget, ami maguknak kell. Vetésforgó jól jöhet.

proteus 2008.08.02. 08:13:52

Ebben a formában nem igaz, hogy az elégetett szalma után semmi se kerül vissza a földekre. A szalma tüzelésű erőmű égéstermékeinek átalakítására létezik a technológia, amivel az égéstermékből trágyát tudnak előállítani és ezt Szerencsen használni is fogják. Az erőmű pedig a példaként felhozott dániai erőmű mása lesz.

H. Zs. 2008.08.02. 11:29:29

Jó, eddig okés, de most akkor nem két kilométerről zötyköli vissza a trágyát a paraszt szekéren, hanem ki tudja milyen messziről hozott földre kéne visszavinni az évi 270 ezer tonna szalmából származó trágyát. Ez azért nagyon nem ugyanaz.

H. Zs. 2008.08.02. 11:40:54

Sajna ez az energiafű nem csodaszer, nagyon nem az; olvastam gazdák véleményét. Egy 5-10 aranykoronás föld búzából is csak 3 tonnát hoz, hiába műtrágyázzuk meg... Ugyanez miatt nem nagyon vetésforgózható, mert gyatra földbe mit adunk utána és utána....?

Műtrágyázás és öntözés nélkül ugyanolyan gyengén terem, mint bármi más, intenzíven termelt növény. Plusz nehézséget okoz, hogy a nagy tömegének jó része a nagy mélységben a gyökerek által kioldott málló kőzetekből van, ami égetéskor hamuolvadékot képez.

Batka 2008.08.02. 14:40:35

A 270e t-át meg teherautóval fogják beszállítani, aminek az üzemköltsége folyamatosan emelkedni fog, mire válaszul a szalmaerőmű jövedelmezőségének biztosítására (mert ugye teljesíteni kell az uniós direktívát a megújulók arányáról) megemelik az állami támogatást...

Ue. van a fatüzeléssel. Valahol egy szakfolyóiratban (talán a Magyar Asztalosban?) olvastam egy adatot, miszerint 60 milliárddal támogatná az állam az erőművi fatüzelést évente(?).

Miért nem sok kis közösségi fűtőműbe teszik ezt az összeget? Munkás lenne, én elhiszem, ezek áramtermelését beszervezni az országos hálózatba, de a nyereség sokkal nagyobb lenne, hiszen válságállóbb rendszerhez jutnánk. Ugyanezért nem működik a házilag termelt nap/szél alapú elektromos energia visszatáplálása.

Batka 2008.08.02. 14:46:02

H. Zs., mi a véleményed a biogázról?
Elméletileg az egyik végtermék tisztajó humusz és csak a trágyadombon amúgy is a levegőbe elszálló metánt fogják meg.
Engem nagyon izgat ez a megoldás, kisebb üzemek kb. 1M euróból kijönnek és a termelt gáz széleskörűen fölhasználható.

A legnagyobb hátrányát abban látom, hogy akkor működik a legjobban, ha nagy állattartó telepek vannak a közelében, illetve átfogó megoldás létezik a mindenféle kommunális hulladék központi begyűjtésére.
Ha tényleg leáldozik az intenzív mezőgazdaságnak, akkor meg pont állattartó telepek nem lesznek...

Yspadden Penkaur 2008.08.02. 15:02:42

Az intenzív (nagyüzemi) mezőgazdaságnak NEM fog leáldozni.

Ennek nagyon egyszerű oka van: az olaj oda kerül, ahol fizetni tudnak érte. Na most, mivel a legfontosabb dolog az evés, arról mondasz le utoljára - akármennyibe is kerül. Ha az árak emelkednek, az élelmiszerárak is emelkednek - a farmernak lesz pénze dízelre. Sokkal több pénze lesz rá, mint a marketingesnek. A kenyeret nem kell reklámozni.

Nagyüzemi mezőgazdaság csak akkor nem lesz, ha széthullik a társadalom. Az lehet, hogy nem kisteherautóval fogják szállítani a dolgokat, hanem vasúton, illetve kaimonnal nagyobb elosztóhelyekre - de hogy a világ (OECD) élelmiszertermelésének döntő hányada nagyüzemi termelésben fog továbbra is létrejönni a közeljövőben, azt nagyjából biztosra veszem.

Egyes termények, mint pl. a zöldségek lehet, hogy nem, de a kukorica, a búza, a rizs, a szója, az állattartás... ez belátható ideig nagyüzem. Az élelmiszertermelők gazdagok lesznek. Lesz pénzük üzemanyagra.

Batka 2008.08.02. 15:34:27

Van mérhető esélye, hogy széthullik a társadalom, ezt Te is tudod, kár lenne róla vitát nyitni, csak a mértékén vitatkoznánk, esetleg a mértékegységén (vagyis, hogy mi tekinthető széthullásnak).
Magyarországon szerintem erre az átlagosnál is nagyobb esély van és itt eddig sem az volt a trend, hogy a mezőgazdaság olyan nagyon jól jött ki a változásokból. Elfogadom, hogy amit írsz AEÁ-ra akár igaz is lehet.

De akkor szerinted ez a félelmem alaptalan. A biogázról mi a véleményed?

BlackVoid 2008.08.02. 15:57:33

A hamu nem tragya. Er valamit, de egyaltalan nem ugyanaz mint a szalma visszaforgatasa.

Szerintem kene biomassza, de nem igy. Sok kicsi kellene. A szalma szallitasa nem lesz tul gazdasagos, oda kell tenni az eromuvet ahol aztan 5-10 km-es korzetbol van szalma. Minden falunak egy ilyet. A helyi patakra meg mini vizeromuvet. Godrot asni nem nagy kunszt.

BlackVoid 2008.08.02. 16:00:14

"Az intenzív (nagyüzemi) mezőgazdaságnak NEM fog leáldozni. "

Szerintem meg igen. Lasd. Szovjetunio, lasd. Kuba. Egyszeruen azert mert a nagyuzemi mezogazdasaghoz komoly infrastruktura is kell. Gepek, utak, stabil energiaellatas.
Nem azt mondom, hogy total megszunik, de szep lassan le fog pusztulni es a szerepe csokken. Mar csak azert is mert a sok munkanelkuli kenyszerbol megy majd a kis foldjere kapalni.

BlackVoid 2008.08.02. 16:07:25

Magyarorszagnak egyebkent van egy sajatos problemaja. Igaz, hogy elelmiszertobbletet tudunk termelni, de nem tudjuk exportalni. Szallitasi problemak vannak. Kamionnal nem eri meg gabonat szallitani, mas szallitasi eszkozhoz meg nincs meg az infrastruktura. Ahogy az olajarral dragul a szallitas, ez a helyzet csak romlani fog.

Es egy jo hir rovid tavra.
Iden rekord kukoricatermes lesz Magyarorszagon, de a helyi arak sajnos alacsonyabbak lesznek mint az amerikai arutozsde. Azert iden a kukorica igy is jo uzlet.

H. Zs. 2008.08.02. 16:09:27

Én a társadalom (legalább időszaki) szétesésével számolok, így a kérdés végülis elméleti: szerintem a biogáz kisüzemi méretben nem fog menni.

Ahogy én tudom az ország mezőgazdasága sokkal kevesebb műtrágyával és vegyszerrel meg traktorral elmuzsikált a háború előtt, és még exportra is ment búza, méghozzá több versenyen díjat nyert búzáról van szó. Tehát a nagyüzemi gazdálkodás - érzésre - nem fog fennmaradni az olaj nélkül, mint ahogy az USA-ban sem. A háború előtt sem nagyüzemi volt, hanem a paraszti munka megfelelője volt kiterjesztve a nagygazdaságokban is (cselédek).

V.ö.:
www.thesocialcontract.com/pdf/eighteen-one/tsc_18_1_tanton.pdf

A farmer az élelmét a boltban veszi, és ez nagy baj... A nagy ellátórendszerek közül a legsebezhetőbbek egyike a mezőgazdaság, mert annyi mindentől függ. A foszfátkincs kitermelése már tetőzött:
www.energybulletin.net/node/33164

YP, te is írtad korábban, hogy a mezőgazdaságra a be/ki 10:1... szerintem minden erőfeszítés ellenére borulni fog.

H. Zs. 2008.08.02. 16:10:55

És amit Black Void mond, ki is hagytam.. Kuba és Észak-Korea is kénytelen volt visszaállni kisüzemi mezőgazdálkodásra... csak É-Korea elqrta...

H. Zs. 2008.08.02. 16:11:51

BV, nem tudom adatokkal megfejelni, de régen uszályok vitték a búzát a Dunán.

EAGLE 2008.08.03. 09:55:07

Egy kis energianád:

nol.hu/cikk/442655/

"Szerinte az jelentett vonzerőt a piacon, hogy a "Tatai" energianád versenyképes tüzelőanyagnak ígérkezik a fosszilis energiahordozókkal szemben. Az eddigi vizsgálatok szerint ugyanis 20 tonna növény fűtőértéke 12 tonna jó minőségű szénnel, nyolcezer liter olajjal, vagy 8900 köbméter földgázzal egyenértékű - állítja az ügyvezető. "

"A magyar nemesítésű nád hosszú, 20 éves élettartamú, kis tápanyagigényű növény. A telepítését követően három éven belül eléri a maximális, hektáronkénti 25-35 tonnányi terméshozamot. "

Szerintem csak kis körzetekben (úgy hogy nem kell messzire hurcolni) és vetésforgóban de semmiképp sem a termőterületek rovására kellene ilyeneket termeszteni.

Jack Skellington 2008.08.12. 17:21:06

Szigorodnak a környezetvédelmi szabályok
www.origo.hu/uzletinegyed/vilaggazdasag/20080812-eu-fr4anciaorszag-emisszio-kornyezetgazdalkodas-kvota-kornyezetvedelem.html

"Az Európai Bizottság (EB) idén januárban konkrét menetrendet tárt a tagországok elé azzal a céllal, hogy 2020-ra húsz százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátásának 1990-es szintje."
süti beállítások módosítása